8Nyolc nap alatt több mint száz változatos esemény. Ez a Kolozsvári Magyar Napok előnye és hátránya is egyben.
Rengeteg és változatos program, ez egyben előnye és hátránya is az augusztus 14-21. között zajló Kolozsvári Magyar Napok idei kínálatának.

A nyolc naposra bővülő Kolozsvári Magyar Napok kínálatában szembetűnő a kulturális programok túlsúlya. Egyaránt lesznek koncertek, kiállítások, tudományos és színházi előadások, irodalmi estek, filmvetítések, gasztronómiai és borászati programok, gyerekfoglalkozások, illetve kézműves vásár a több mint egy hetes rendezvényen.

Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője a Transindexnek úgy nyilatkozott: „A tavalyi rendezvényt vettük alapul az idei megszervezésénél. Nagyjából ugyanaz a váza az ideinek is. Az volt a tervünk, hogy közép-hosszú távon

Erdély kulturális seregszemléjét szeretnénk megalapozni.

Ehhez mérten kialakítottuk azokat a nagyobb tömböket, amelyekkel szerettük volna lefedni a potenciális érdeklődők teljes körét. A napok csúcsrendezvényei az esti koncertek lesznek, itt is figyeltünk a sokszínűségre, hiszen a klasszikus zenétől a dzsesszig minden lesz.” 
  
A nagy változatosságban azonban felvetődik annak lehetősége is, hogy egyszerűen ütközik a program, és egy érdekes rendezvényről maradsz le. Kedd este például egyszerre lesz némafilmvetítés élőzene kísérettel az Insomnia kávéházban és a kortárs kolozsvári filmes műhely bemutatkozása a Tranzit házban. Az előbbin a kolozsvári filmgyártás 20. század eleji időszakából mutatnak be két alkotást, egyet Kertész Mihálytól és egyet Korda Sándortól, míg az utóbbin az idei Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválra is meghívott Felméri Cecília Végtelen percek című filmjét vetítik.

Gergely a felvetett kérdésre, miszerint túlsúlyban vannak a kulturális rendezvények, és csak szűkebb réteget sikerül megszólítaniuk, így reagált: „Egy gasztronómiai és borászati rendezvény is nyilván kulturális rendezvény, de nem feltétlenül csak a értelmiségieket érdekli. Egy múzeumi stand is bárki számára vonzó és érdekes lehet. A gyerekprogramok sem szűk értelemben a kultúráról szólnak, bár arról is - de azért ezekben több van.”

Annak a lehetőségétől sem tartanak a szervezők, hogy érdektelenségbe fulladna a sűrű program miatt egy-egy rendezvény: „A tavaly tartottunk ettől, és végig tömeg volt, minden egyes rendezvényen. Az idén is megvannak a félelmeink, de a tavalyinál sokkal kisebb mértékben. A hét eleje inkább a kulturális rendezvényeké, csütörtöktől indul be a Farkas utcában a fesztivál, ezzel nyitunk inkább a széles tömegek irányába” – tette hozzá Gergely.

A külváros lakosságának megszólítása, bevonása az eseményekbe továbbra sem megoldott, bár a szervezők igyekeztek nyitni irányukba. „Az idén próbáltunk a külvárosokra is nagyobb hangsúlyt fektetni, és ez évről évre fog bővülni. Például a Váróterem projektnek van egy olyan kezdeményezése, amelyben egy spontán színészi akcióval hirdetik a rendezvényüket. Nyugaton ez eléggé megszokott, hogy fiatal színészek próbálják feldobni a külvárosok vagy a forgalmasabb terek hangulatát. Már az idén is próbáltunk odafigyelni, hogy azokhoz is eljusson a rendezvény híre, akik a külvárosban élik mindennapjaikat, és szeretnénk kedvet csinálni nekik is, hogy érdemes belátogatni a belvárosba.

A gyermekmegőrzővel a családokra is próbáltunk odafigyelni, hogy nyugodtan tudjanak megtekinteni egy kiállítást, míg a gyerekükre vigyáznak. A különböző célcsoportok felé próbálunk nyitni” – nyilatkozta Talpas Botond szervező.
9
„Amúgy meg kettőn áll a vásár. Mi a felhívásunkat megtettük a tavasz legelején, és mindenkit vártunk, aki besegíthet, a civil szervezeteket és egyházakat egyaránt. Nyilvánvalóan vannak olyan külvárosi civil és szakosodott szervezetek, amelyeknek a segítségét várjuk. A külvárosi egyházközségek is segíthetnek. Még az elején tartunk, ez még csak a második alkalom, hogy megszervezzük a Kolozsvári Magyar Napokat, a jövőben még inkább próbáljuk tágítani a kört. Viszont most is vannak olyan partnerszervezeti programok, amelyekre azok is nyugodtan ellátogathatnak, akik nem érnek rá a belvárosba bejönni” – tette hozzá Gergely.

A változatos programból nehéz kiemelni olyan rendezvényt, amely egyértelműen a Kolozsvári Magyar Napok húzóeseménye lehetne. A szervezők is elsősorban a nagyszámú és változatos programot emelték ki. „De természetesen az esti koncertek a napok fénypontjai amikor nagyobb tömegeket várunk a Főtérre. A Száztagú cigányzenekar impozáns keretek között rég nem lépett fel Erdélyben, illetve az opera és filharmonónia közös fellépése is mindenképp látványos és színvonalas előadás lesz. Most nem akarok egy előadást sem kiemelni, minden civil szervezet figyelt arra, hogy ne csak az év folyamán megszokott programját ajánlja, hanem egy kicsit egyedivé, vonzóbbá tegye a magyar napok keretében megszervezett programját” – fűzte hozzá Talpas.

A nyolc nap alatt több mint 100 eseményt szerveznek meg, mindenki találhat kedvére valót. Minden esetre unatkozni nem lesz lehetőségünk.

http://multikult.transindex.ro/?cikk=15077