Mesebeli jelzővel is illethetjük a péntek esti főtéri koncerteket, hiszen a színpadon ott volt Piroska – a Knock Out előadásában –, utána pedig fellépett a király is, no nem a Mátyás, hanem a magyar blues királya: Deák Bill Gyula. Bár az előző estek koncertjeihez képest a téren valamivel kevesebben sereglettek össze, aki eljött, az remekül érezte magát, így a rajongók számára valóban mesebeli volt az est.

Tizennyolc éves fennállása óta most először koncertezett a Főtéren Kolozsvár egyik emblematikus együttese (ahogyan a műsorvezetői tisztet betöltő Majoros Csilla nevezte őket), a Knock Out. Deák Bill Gyulát előzték meg a színpadon, és alaposan fel is izzították a hangulatot szűk egy órán át tartó muzsikálásukkal. A Főtéren már kora este szép számban összegyűltek a rajongók, akik ezúttal is biztosították a fiúkat és Évát szeretetükről és tiszteletükről.

A viszonylag rövid koncertbe az együttes igyekezett a legjobb dalait besűríteni, elhangzott a Nem tehetek róla, a Nincsen hibád, a Jó estét, Erdély, a legtáncolhatóbb Mikor iszom pálinkát. A Meglépett Piroskánál szokás szerint a közönség is bekapcsolódott, farkasüvöltés töltötte be a Főteret.

Gábora-Máthé Éva hangja (és hegedűje is) különösen szépen szólt a Fiatalon nem jó szépet szeretni című népdalfeldolgozásnál, és a Ha te tudnád, amit én sem maradhatott ki a ráadásból. A Kolozsvári vándornál természetesen a bemutatkozás is megtörtént, bár talán alig akad olyan kolozsvári, aki nem tudná kapásból felsorolni a fiúk (Albert András, Miklós György és Lénárd József Yogi) nevét. A buli jól sikerült, a rajongók valószínűleg bírták volna még egy órán át akkor is, amikor Yogiék már fél órával megtoldották a koncertet. Pedig az est tetőpontja még csak ezután következett: a magyar blues királya, Deák Bill Gyula lépett fel a főtéri színpadon.

Ezrek vártak Bill koncertjére, és a felfokozott hangulatot figyelembe véve ő volt az, aki az idei Kolozsvári Magyar Napok legfergetegesebb buliját csapta.

Deák Bill Gyula öreg motoros, és mindannyian tudjuk, hogy a hangsúly az öregen van. Ennek ellenére egyik koncertje a másikat éri, és akkor is játszik, ha éppen „elesik és megüti a csonkját” – a különbség csak annyi, hogy ülve énekel.

Az öregséghez azonban nem csak negatívumokat csatolhatunk. Igaz, hogy a hangja nem a régi, de a rutinja, a karizmája minden hiányosságot pótol: ellentétben például Rúzsa Magdival, ő képes volt végig fenntartani a kiváló hangulatot, és a lassú számok idejére sem „esett szét” a közönség. Nem esik nehezére úgy összeállítani a setlistet, hogy megelégedve térjen haza a rajongótábora. A Rossz vér – amelyet a fellépés első számai között adott elő – a maga lassúságával ugyanúgy élvezhető volt, mint a hajrában előadott Kopaszkutya. Meglepetés volt az István, a király rockoperából eljátszott sámánének, az Áldozatunk fogadjátok – talán ekkor tombolt a legjobban a közönség.

Summa summarum, Deák Bill Gyula mindenféle fizikai nehézség ellenére képes óriási bulit csapni. Néha „szavalja” ugyan a dalait, és ilyenkor nem lehet együtt énekelni vele, de a zenéje ugyanazt a kegyetlenül magával ragadó lüktetést hordozza magában, amely mindig is jellemezte őt. S bár lovasszobra sosem lesz a Főtéren, péntek este ő volt a király!

http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/62070