Időutazásra vár az Erdélyi Mozgóképmúzeum

A 14. Kolozsvári Magyar Napok keretein belül újra megnyitja kapuit az Erdélyi Mozgóképmúzeum. A Tiff-ház (Egyetem utca 6.) alagsorában berendezett kiállítás minden nap 12 és 17 óra között, vezetett túrák során látogatható (egy minimum 35 lej értékű adomány fejében), 17 órától pedig az érdeklődők a Cinema Taverna keretében tematikus filmvetítéseken, úgynevezett virtuális időutazásokon vehetnek részt.

A Xantus Alapítvány által létrehozott Erdélyi Mozgóképmúzeum Románia első ilyen múzeuma, megnyitását a kolozsvári némafilmgyártás atyja, Janovics Jenő születésének 150. évfordulójára időzítették. A kiállított anyag egy része 2022. december 15-től megtekinthető volt a Szabók bástyájában, innen költözött a Tiff-ház alagsorába (bejárat a kapuboltozat alól kiérve rögtön balra). A látogatók megismerhetik a kolozsvári filmgyártás történetét és Janovics Jenő munkásságát, de a különböző film- és hanganyagok készítéséhez vagy levetítéséhez szükséges gépek fejlődését is végigkövethetik. A kolozsvári születésű filmeseket (rendezőket, operatőröket és színészeket) információs pannókról lehet megismerni, de a kiállítás során arra is fény derül, milyen kamerával szerette filmeztetni magát Nicolae Ceaușescu. Nálunk forgatott némafilmakbe is lehetőség van belenézni, ezek közül a legérdekesebb Janovics Világrém című 1920-as alkotása, amelynek nem titkolt célja a korban rohamosan terjedő szifilisszel kapcsolatos tudatosság növelése volt. A múzeum két oldalterme a Xantus-család filmes munkásságába is bepillantást enged.

Ami a Cinema Taverna eseményeket illeti, keddtől vasárnapig minden este egy-egy erdélyi személyiség sorsával ismertetik meg a nagyközönséget. A hat nap alatt sorra kerül dr. Sáska László, Kallós Zoltán, Xantus János, Rónai Antal és Ruha István, valamint Vitályos Ildikó és Bisztrai Mária.

Balázs Hanna Imola

Megosztás:

Leave a Reply