Tudta, miből ivott Petőfi eltűnése előtt? – a Magyar Napokon megtekintheti

Emlékérmek, festmények és egyéb emléktárgyak várják az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban azokat a magyarnapozókat, akik Petőfi Sándor élettörténetére és a hozzá köthető eseményekre kíváncsiak. A megnyitó előtti ünnepségen Egyed Emese rövid előadásában a költő verseinek nyelvezeti sajátosságairól is beszélt.
Újabb kiállításmegnyitót tartottak a 14. Kolozsvári Magyar Napok szerdai délutánján, az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban, ahol a résztvevők Petőfi Sándorral kapcsolatos emléktárgyakat tekinthettek meg.
„Petőfi verseinek esetében a könnyen tanulhatóság csalóka, az egyszerűség látszólagos. Tudósok sokasága foglalkozik azzal, hogyan munkálta ki ezt a könnyen érthető nyelvet” – mutatott rá a megnyitó beszédében Egyed Emese költő Petőfi költészetének bizonyos jellemzőire, hozzátéve, hogy a szövegeiben nem tűnik fel, hogy a használt nyelv egy megújított, újmagyar nyelv. Ezzel kapcsolatban Egyed azt ajánlotta a közönségnek, olvassanak prózákat is a 19. században élő költőtől, és figyeljék meg bennük a megszokottnál kacifántosabb és összetettebb nyelvhasználatot is.
A költő verseiből való felolvasást követően dr. Mitu Melinda muzeológus mondott néhány szót az általa berendezett tárlatról, ezután az érdeklődők megtekinthették a második emeleten kiállított emléktárgyakat. Közülük a legértékesebb és talán legérdekesebb egy Petőfi Sándor által használt pohár, amiből a költő Székelykeresztúron, eltűnése (feltételezhető halála) előtt ivott.
Érdemes továbbá megemlíteni az őt ábrázoló, nyomdászati eljárással sokszorosított festményeket, litográfiákat is, valamint azokat az emlékérmeket, amelyeknek egyik része Petőfit, másik része Bem Józsefet ábrázolja. Sokan kíváncsian lehetnek azokra a szalagokra is, amely a költőről készített első, 1882-ben átadott szobor talapzatán elhelyezett koszorúkról származnak.
A kiállítást augusztus 20-ig tekinthetik meg a Magyar Napok résztvevői, a múzeum nyitvatartási időrendje szerint.

Gebe Zoltán

Megosztás:

Leave a Reply