Hétfő, augusztus 18., 17:30 óra
Helyszín: New York Szálló második emelete
Fiatal, kolozsvári és Kolozsvárhoz kötődő képzőművészek tárlatai
Szervező: Origo Egyesület
A New York Szálló második emeletét a harminc év alatti képzőművészek foglalják el. Tény, hogy a jelzett korcsoport különleges helyet foglal el a művészeti életben. Ez a generáció még karrierjének elején jár, ezért az alkotói koncepciók változhatnak, a személyes aktivitás, a szerepvállalás is alakulhat, de mindeközben a fiatal alkotók munkái előrevetítik és akár meg is határozhatják az elkövetkező évek, évtizedek művészeti szemléletét.
A Second Floor a „kistesvér” bemutatkozása, amit csak születési dátuma alapján jelölünk másodiknak. Elkövetkező éveiben megelőzheti a „nagytestvér"-t.
Az idei kortárs vizuális művészeti akciósorozat kiemelkedő jelentőségű. Tavaly a New York, New York!, avagy: Ki jön velem szobára? projekt során a résztvevő alkotók feltérképezték, meghatározták a rendelkezésre álló teret, a volt New York Szálló omladozó épületét. Idén a „kint” összekapcsolódik a „bent”-tel, az alkotási folyamatok kiteljesednek, és amellett, hogy az alkotók ismét felhívják a közvélemény figyelmét a műemlék épület állapotára, több művészgeneráció mutatja meg magát a különböző terekben, egyben reflektálva az adott témára, illetve olvasatokat kínálva a környező világ számára.