Szombat, augusztus 16., 17:00 óra
Helyszín: Szépművészeti Múzeum
Már első egyéni kiállításán (Kolozsvár, Korunk Galéria, 1980. november) Kádár Tibor a táj és embere elkötelezettjeként mutatkozott be. Ez a táj elsősorban Kalotaszeget jelentette – de nem a színes, gazdag népművészetével a figyelmet magára felhívó vidéket, hanem a gondokat, a drámaiságot, a struktúrát és egyre inkább a mélységet.
Három és fél évtized múltán Kádár mint az erdélyi (gyökerű) festészet egyik kortársmestereként áll előttünk, aki nem szakított a tájábrázolás legjobb magyar hagyományaival és a figuratívitással, a kísérletezésről azonban nem mond le, így jut el új mélységekhez. Korábban sem volt idegen tőle a vonzódás a történelemhez, művelődési örökségünkhöz – most nagy táblaképeiről néz szembe velünk a múlt, a régmúlt és a 20. század.
Mai veszprémi műhelyéből, illetve a zsobokitól a bálványosi alkotótáborokig ívelő hangulatból válogatva, néhány fontos részletet mutat be a 2014-es Kolozsvári Magyar Napok közönségének egy kiteljesedett művészi életműből.
Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület