Hétfő, augusztus 18., 20:00 – Főtér
A Kalapács magyar heavy-metal együttes, melyet Kalapács József (ex-Pokolgép, ex-Omen) énekes alapított egykori Sámán-tagok közreműködésével. A Sámán szintén heavy-metalban utazott, a zenekar 1992-ben szűnt meg véglegesen.
A Kalapács történetéről dióhéjban annyit, hogy miután Kalapács József Paksi Endrével és az Ossian két tagjával elkészítette a korai Pokolgép-dalokat feldolgozó Az első merénylet című albumot, a koncertezéshez új zenekart kellett összeállítania. Ebből az együttesből született a Kalapács zenekar, amely első saját szerzeményekből álló albumát 2002-ben jelentette meg Ösztön címmel.
Azóta újabb hat nagylemezt készítettek. Legutóbbi albumuk a 2012-ben megjelent Poklok és mennyek között, amely átütő sikert aratott.