Csütörtök, augusztus 21., 21:00 – Főtér
A huszonhárom éves Quimby Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara, a fesztiválok állandó nagyszínpados fellépője, klubkoncertjei, színházas fellépései egyaránt eseményszámba mennek. Olyan együttes, melynek lemezeire, zenéire és – ami legalább ennyire fontos – szövegeire nem lehet nem odafigyelni.
A Quimby két évtizedes pályafutása alatt kilenc albumot jelentetett meg, ezek közül például a Kilégzés Az év hazai modern rock albuma díjat nyerte el.
Az együttes a szigorúan vett könnyűzenei vizeken túl is kalandozik, s bátran megy a horizont mögé, a zene és más művészeti ágak határterületeire.
2009-ben Ajjajjaj című dalukkal, mely összesen 15 hétig vezette a MAHASZ Single (track) Top 20 listáját, elnyerték Az év hazai dala díjat. A következő két lemez, a 2010-es Kicsi ország és a 2011-es Instant szeánsz a MAHASZ Top 40 albumlistájának élén debütált, és mindkettő aranylemez minősítést szerzett.
A Quimby legutóbbi albuma 2013 decemberében jelent meg Kaktuszliget címmel, és 2014 januárjában elérte a platinalemez státuszt.