Vasárnap, augusztus 24., 20:30 – Főtér
1500 teltházas előadás, 14 két felvonásos, egész estés produkció, 12 ország, több mint egymillió néző – mindezt 14 év alatt, 28 táncművésszel, 30-40 fős irodai és technikai apparátussal. Ez az ExperiDance Production tánctársulat teljesítménye számokban.
A társulat 2000-ben alakult. Sikere abban rejlik, hogy a hagyományok tisztelete mellett képes eltérni a tradicionális formáktól, törekszik az újra. Egyedien vegyíti a magyar táncművészetet a kortárs táncirányzatok elemeivel, a show-k csillogásába csomagolja a tradicionális magyar néptánc színes és széles tárházát.
A hivatásos táncosok mögött olajozottan működő gépezet áll, koreográfusból, zeneszerzőből, jelmez- és díszlettervezőből, dramaturgból és technikusokból álló csapat gondoskodik a látványos nagyszínpadi szórakoztatásról.
A társulat az 5. Kolozsvári Magyar Napokra igazi csemegét tartogat: a seregszemle zárónapján (augusztus 24) nagyszínpadon mutatja be az Ezeregyév című látvány és táncszínházi nagyprodukcióját.
Az egész estés előadás a magyar történelmet mutatja be 21 képben a honfoglalástól napjainkig. A történelmi táncshow-t Román Sándor koreografálta.
A nagyszabású produkcióban a táncstílusok egészen gazdag tárházával találkozhatunk. A Teremtés jelenetében az erdélyi cigánytánc, a szászcsávási motívumai elevenednek meg. Az angyalok és az ördögök a gyimesi féloláhos lépéseit, míg a sámánok a moldvai figurákat járják. Emellett láthatók még a marosszéki forgatós páros tánclépései, valamint a román kaluser, a keménytelki és a széki rikatempó mozdulatai, illetve a vajdaszentiványi forgatós elemei is.
A második felvonásban a török uralom időszakát a nyírségi cigánytánc és az erdélyi, szászcsávási mahalava eleveníti meg. A kuruc kort az erdélyi román hajdútánc, a Haidau, valamint a szintén erdélyi párostánc, a keménytelki hategana lépései jellemzik. A koreográfia alapjait képezik még az erdőbényei bodnártánc, az ördöngősfüzesi és örkői csapásolás, a délalföldi lábfigurák, valamint a lakocsai csizmaverős.