Célegyenesben a 13. Kolozsvári Magyar Napok
A hétvégén kezdődő 13. Kolozsvári Magyar Napokkal kapcsolatos főbb tudnivalókat ismertették azon a kedd délelőtti, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón, melyen Szabó Lilla, a Kolozsvári Magyar Napok programigazgatója, Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és László Eszter, a Hagyományok Háza Hálózat – Erdély irodavezetője vett részt.
„Lassan célegyenesbe érünk a 13. Kolozsvári Magyar Napok szervezési munkálataival, s bár az ünnepélyes megnyitóra vasárnapig még várni kell, a Magyar Egyházzenei Fórummal és kiállításmegnyitókkal már pénteken kezdetét veszi a Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális seregszemléje” – kezdte mondandóját Szabó Lilla, majd hozzátette: a koronavírus-járvány miatti két „csökkentett üzemmódú” évet követően idén már ismét teljes gőzzel, a 2019-es csúcsidőszakot megközelítő méretében várja a Magyar Napok rendezvénysorozata az érdeklődőket. „A www.magyarnapok.ro oldalon már elérhető a teljes programkínálat és a letölthető műsorfüzet – péntektől ez nyomtatott formában is megtalálható lesz a főbb programhelyszíneken és az Infóstandoknál –, a rendezvény Facebook-oldalán (www.facebook.com/magyarnapok) pedig szintén minden fontos információ megtalálható, valamint mindenki figyelmébe ajánljuk a KMN 365 telefonos alkalmazást, mely nemcsak eligazodni segít a magyarnapos programkavalkádban, hanem az év további részében is a felhasználók segítségére lesz a magyar vonatkozású kolozsvári kulturális események terén” – mondta Szabó Lilla.
Változások a Farkas utca felújítása miatt és régi-új helyszínek
Tekintettel a Farkas utcában zajló felújítási munkálatokra, a korábbi években már megszokott fesztiválutcai forgatag és vásár az arra merőleges bekötőutcákban, valamint az Apáczai Csere János Elméleti Líceum udvarán kap helyet. „Komoly fejtörést okozott, hogy szervezőkként miként tudjuk megoldani ennek az egyik legfontosabb központi rendezvényhelyszínnek a pótlását, s noha jól tudjuk, hogy a Farkas utca igazából pótolhatatlan, igyekeztünk megfelelő megoldást találni a kialakult helyzetre” – mondta Szabó Lilla. A sajtótájékoztatón elhangzott: a kézműves vásárnak idén az Apáczai Csere János Elméleti Líceum udvara, a Gaál Gábor utca és a Minorita (Hermann Oberth) utca ad otthont, a könyvvásár a Színház (Emmanuel de Martonne) utcában kerül megszervezésre, a Babeș—Bolyai Tudományegyetem Farkas utcai épülete előtt pedig új helyszínként jelentkezik a Könyv- és koktélterasz. Szintén újdonságként jelentkezik Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának udvarán a turisztikai vásárral egybekötött Fröccs-terasz. A további kültéri rendezvényhelyszínek a korábbi évekhez hasonlóan várják az érdeklődőket: a Főtéren esténként két koncerten vehetnek részt a magyarnapozók, a Bánffy-udvarban működő Petőfi-színpad is izgalmas zenei élményeket kínál, a Fogoly utca ismét Borutcává változik, a rendezvénysorozat zárónapján (augusztus 21-én, vasárnap) pedig ismét a törökvágási Kolozsvári Falumúzeumba várják a KMN-Donaton Terepfutóverseny és az örömfőzés résztvevőit.
450 program, 150 partnerszervezet, 60 programhelyszín
A sajtótájékoztatón elhangzott: idén 450 programpont és 60 programhelyszín közül válogathatnak a Magyar Napok résztvevői. A 150 partnerszervezettel közösen összeállított programkínálatban több mint 30 koncert, 50 családos- és gyermekprogram, 100 előadás és beszélgetés, valamint 30 képzőművészeti kiállítás is helyet kapott. A főtéri nagyszínpad ismét változatos zenei programok helyszíne lesz. Kedden (augusztus 16-án) a 24. Szent István-napi Néptánctalálkozó művészei veszik birtokba a Főteret, a Magyar Napokkal egyidőben megszervezésre kerülő rendezvénysorozat idei kiadása pedig a 45 éves erdélyi magyar táncházmozgalom megünneplése köré szerveződik. Szerdán (augusztus 17-én) immár a könnyűzenéjé lesz a főszerep, amikor Varga Miklós és a Band lép színpadra, őket követően pedig a Republic zenekar ad koncertet. Csütörtökön (augusztus 18-án) a Budapest Klezmer Band és a Csík zenekar lép fel, utóbbihoz pedig meghívottként Presser Gábor és Karácsony János csatlakozik, hogy Erdélyben először Kolozsváron mutassák be A dal a miénk elnevezésű Csík zenekar-albumot, amely LGT-dalok feldolgozásait kínálja. Pénteken (augusztus 19-én) először a Loose Neckties Society elnevezésű kolozsvári színészzenekar ad koncertet, őket pedig a budapesti Vígszínház fiúzenekara, A Grund követi – Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerzővel kiegészülve. Augusztus 20-án a Pokolgép, őket követően pedig a Bagossy Brothers Company ad koncertet. A Magyar Napok záróeseményének – augusztus 21-én 19 órától – idén is a főtéri nagyszínpad ad helyet, ahol a Budapesti Operettszínház Összetartozunk című gálaestje lesz látható, mely során a magyar operettirodalom legnépszerűbb szerzőinek örökzöldjei csendülnek fel a teátrum művészeinek – Fischl Mónika, Homonnay Zsolt, Széles Flóra, Dénes Viktor, Kiss Diána, Ninh Duc Hoang Long, Szendy Szilvi, Laki Péter és a teátrum főigazgatója, Kiss B. Attila – előadásában. Közreműködik a Budapesti Operettszínház Énekkara, Balettkara, valamint Zenekara.
A Bánffy-udvar zenei kínálata kapcsán elmondható, hogy a fellépők tekintetében egyre erősödik az erdélyi művészek jelenléte. Itt 17 különböző koncerttel várják a résztvevőket, a klasszikus zenei kínálat döntő része pedig a Redutban, a Szent Mihály-templomban és a piarista templomban kapott helyet.
A korábban Olimpiai udvarként működő Szentegyház utca 4. szám alatti helyszín idén Ifjúsági udvarként várja a fiatalokat napközbeni programokkal és esti bulikkal, a Romkertben újra az Emese Park hagyományőrzői biztosítják a középkori vásári forgatagot és a változatos gyermekprogramokat, valamint újdonságként jelentkezik a Kolozsvári Református Kollégium udvarán működő Folkudvar is. Ennek kapcsán László Eszter elmondta: régi vágyuk teljesült azáltal, hogy idén a Kolozsvári Magyar Napok keretében is színes programkínálattal várhatják mindazokat, akik érdeklődnek a népművészet és népi kultúra iránt. A sajtótájékoztatón elhangzott: idén 45 éves az erdélyi táncházmozgalom, melynek első táncháza épp a kincses városban volt. Ennek apropóján négynapos (tematikus) programsorozattal várja közönségét a Folkudvar, ahol néptánc, népzene, népmese, népi kézművesség, gyermekfoglalkozások, ölbeli játékok, mesterség- és viseletbemutatók, ének- és táncoktatások, előadások, koncertek, kiállítások, folkkocsma-kvíz és táncházak közül válogathatnak az érdeklődők.
Újra megnyitja kapuit a Szent Mihály-templom, regisztrációhoz kötött a toronylátogatás
Egyházi, kulturális és várostörténeti értelemben is kivételes eseménysorozat szerepel a Magyar Napok programkínálatában: augusztus 13-án (szombaton) 11 órától kerül sor a felújított Szent Mihály-templom ünnepélyes újranyitására és megáldására, valamint az oltár felszentelésére. A Deák Ferenc utcában a felújítási munkálatokat és a templom azt megelőző állapotát bemutató pannókiállítást is szerveznek, valamint elhangzott: idén újra lehetőség nyílik a Szent Mihály-templom tornyának látogatására, ez azonban előzetes regisztrációhoz kötött. Szabó Lilla elmondta: augusztus 15-21. között várják az érdeklődőket, akik félóránként és 20 fős csoportokban tekinthetik meg a tornyot, az eseményre feliratkozni pedig a www.magyarnapok.ro oldalon, valamint a főtéri Infóstandoknál lehet.
Fesztivál a fesztiválban – a Magyar Egyházzenei Fórum
A Kincses Kolozsvár Egyesület – együttműködésben az Auris Művészeti Ügynökséggel – az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap és a történelmi egyházak támogatásával nagyszabású egyházzenei találkozót rendez 2022. augusztus 12-17. között – a 13. Kolozsvári Magyar Napok társrendezvényeként. A Magyar Egyházzenei Fórumra Kolozsvár kilenc templomában kerül sor, és hat nap alatt 40 kortárs magyar zeneszerző 77 egyházi alkotása csendül fel liturgikus keretben vagy koncert formájában.
Az ingyenesen látogatható, nagyszabású esemény fő célja, hogy kapcsolatot teremtsen szerzők, karnagyok, előadók, kiadók, illetve a papság és a hívő közösségek, a tényleges célközönség között, ugyanakkor a rendezvény szakmai törekvései közé tartozik, hogy figyelemmel kísérje az új egyházzenei alkotások útját, támogassa a professzionális és szolgáló kórusok, karnagyok és a zeneműkiadók törekvéseit az új művek terjesztésében. A több mint 250 meghívottat megmozgató rendezvény nem csupán reprezentatív seregszemle: új impulzusaival hozzájárul a zeneszerzők alkotómunkájához, felhívva a figyelmüket a templomi zenélés mai gyakorlatára és realitásaira. A Magyar Egyházzenei Fórum teljes programkínálata, valamint a fellépőkkel kapcsolatos minden fontos tudnivaló megtalálható a egyhazzene.magyarnapok.ro oldalra kattintva.
Nyitógála, színházi miniévad és vendégelőadások
A hagyományokhoz híven a Kolozsvári Magyar Napok ünnepi nyitógálájára idén is Kolozsvári Magyar Állami Színház nagytermébe várják az érdeklődő közönséget augusztus 14-én (vasárnap) 19 órától. Az ünnepi köszöntőket követően a budapesti Duna Művészegyüttes és a Göncöl Zenekar Szerelmünk, Kalotaszeg című produkcióját láthatja a közönség Juhász Zsolt rendezésében. A formáció évekre visszatekintő általános törekvése, hogy a néptáncot kiemelje a műfaj megszokott színpadi kereteiből, és olyan összetett táncszínházi előadásokat hozzon létre, amelyek az autentikusság jegyeit hordozzák magukon, ugyanakkor innovatív szellemiségük, modernségük a mai színházi elemek egyenrangú társává teszik a néptáncot és a népzenét. Ez alapján készült el a nyitógálán bemutatásra kerülő előadása is, mely színpadi keretek között idézi meg Kalotaszeg tájegységének különleges és egyedi vonásait, a levegő csodálatos tisztaságát, a dombok szeszélyes vonalait, a szántók, a kaszálók színfoltjait, a különleges és a világon egyedi viselet- és táncbéli gazdagságát. A Magyar Napok nyitógáláján való részvétel ingyenes, a helyfoglalás pedig az érkezés sorrendjében lehetséges.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében lesz látható augusztus 16-án 19 órától a Székesfehérvári Balett Színház Fantomfájdalom című egyfelvonásos táncdrámája Egerházi Attila rendező-koreográfus színrevitelében. Az alkotók egy nagy történelmi pannó megrajzolása helyett hétköznapi emberek sorsain, küzdelmein és tragédiáin keresztül mutatják be a magyar nemzet szétszakítottságát, valamint a mindenkori politika és háború embert próbáló és a történelmet visszafordíthatatlanul alakító hatásait. Az előadáson való részvétel ugyancsak ingyenes, a helyfoglalás pedig szintén érkezés sorrendjében történik.
A sétatéri teátrum ugyanakkor idén négy előadással – két saját produkcióval és két vendégelőadással – is bekapcsolódik a programsorozatba. Az ezeken való részvétel jegyvásárláshoz kötött, melyet bárki megtehet a www.biletmaster.ro weboldalon keresztül, valamint a színház jegypénztáránál.
Augusztus 16-án 20 órától a Gyulai Várszínház vendégelőadása, Szilágyi Enikő Jászai Mari naplójából, vallomásaiból és a színésznő egyéni reflexióiból készült Mi lennék nélküled? című egyéni est lesz műsoron a színház stúdiótermében. Szerdán, augusztus 17-én 20 órától a színház stúdiótermében a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkcióját, az évad végén nagy sikerrel bemutatott Ifjú barbárok című előadást lehet megtekinteni ifj. Vidnyánkszy Attila rendezésében, majd csütörtökön, augusztus 18-án 19 órától ifj. Vidnyánszky Attila első kolozsvári rendezése a Rómeó és Júlia című előadás lesz látható a színház stúdiótermében. Szombaton, augusztus 20-án 19 órától, a magyar államalapítás ünnepén, a színház nagytermében a hosszú évek után Kolozsvárra visszatérő budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes nagyszabású produkciója, a Vidnyánszky Attila által rendezett és Zsuráfszky Zoltál által koreografált Csíksomlyói passió lesz látható.
KMN-Donaton Terepfutóverseny és örömfőzés a törökvágási Kolozsvári Falumúzeumban
Idén újra elrajtol az immár negyedik KMN-Donaton Terepfutóverseny is a rendezvénysorozat zárónapján. Augusztus 21-én 10 órától a tavaly már bevált helyszínen, a Donát-legenda szülőföldjén, a törökvágási Kolozsvári Falumúzeum (Romulus Vuia Nemzeti Etnográfiai Park) és a Hója-erdő területén mérhetik össze tudásukat a KMN-Donaton Terepfutóverseny résztvevői tíz különböző kategóriában (3-6 év közöttiek, 7-9 év közöttiek, 10-11 év közöttiek, 12-13 év közöttiek, 14-15 év közöttiek, 16-17 év közöttiek, 18-34 év közöttiek, 35-44 év közöttiek, 45-54 év közöttiek és 55 év felettiek) és három különböző – 1, 5 és 10 kilométeres – távon. A versenyre augusztus 18-án 20 óráig lehet jelentkezni a www.donaton.ro oldalon. A nevezési díj 14 év alattiak számára 15 lej, a 14 év fölöttieknek pedig 25 lej. A rajtcsomagokat augusztus 20-án 15 és 20 óra között a főtéri Infópontnál vehetik át a résztvevők. A versenyzőknek mikrocsipes rajtszámot, a frissítőpontoknál vizet, gyümölcsöt, müzliszeletet biztosítanak, a befutók teljesítményét pedig éremmel jutalmazzák.
A hagyományoknak megfelelően idén is várják a sütni-főzni szeretőket – munkaközösségeket, baráti társaságokat, profi és amatőr szakácsokat – a 13. KMN örömfőzésére augusztus 21-én (vasárnap) 9 órától, ugyancsak a törökvágási Falumúzeum területén. Az eseményre augusztus 12-ig lehet jelentkezni a 0743296613-as telefonszámon vagy a [email protected] címen. A helyszínen az Ördöngös Zenekar élő muzsikája, számos gyermekprogram és a lelkes közönség garantálja a jó hangulatot.
Megtenni mindent, ami megtehető – jótékonysági gyűjtés a Dsida-kripta felújításáért
Mint ismeretes, a Magyar Napok ideje alatt rendszeresek a jótékonysági gyűjtések, idén pedig a Házsongárdi temetőben található Dsida Jenő-kripta felújításához járulhatnak hozzá az adakozók. „A 437 éves Házsongárdi temetőnk nemcsak az elmúlás kegyhelye, hanem a magyar kultúra panteonja is. Dsida Jenő, a tragikusan fiatalon elhunyt, Erdélyhez és Kolozsvárhoz ezer és ezer szállal kötődő költőnk. Nekünk, kései utódoknak feladatunk és kötelességünk – Dsida után szabadon – mindent megtennünk, amit megtehetünk leromlott állapotban lévő kriptájának felújításáért” – olvasható a Magyar Napok műsorfüzetében. Mindazok, akik adakozni szeretnének, támogatói karszalagot vásárolhatnak az Infóstandoknál.
Forgalomkorlátozások a Magyar Napok ideje alatt
„A Kolozsvári Magyar Napok egyike Kolozsvár kiemelt támogatásban részesülő rendezvényeinek. Az önkormányzat idén 600 ezer lejes támogatással és logisztikai segítségnyújtással járult hozzá a lebonyolításhoz” – jelentette ki Oláh Emese. Kolozsvár alpolgármestere tájékoztatott: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a nagyszabású rendezvénysorozat – a jelenleg is zajló felújítások ellenére is – zökkenőmentes legyen, biztosítani fogják az átjárást a Romkerthez és a Kolozsvári Református Kollégiumhoz is, a Farkas utcához vezető bekötőutcákat teljesen lezárják az autós forgalom elől, szükség esetén pedig ugyanígy járnak el a Király utcában is. A Főtér keleti oldalán az autósforgalom elől lezárnak egy sávot a nagyszínpad építése és üzemeltetése miatt, az esti koncertek alkalmával pedig szintén szükség szerint járnak el a további forgalomkorlátozásokat illetően. Felszólalása végén Oláh Emese elmondta: amennyiben minden a tervek szerint halad, a jövő évi Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt adhatják át a felújított Farkas utcát.
A 13. Kolozsvári Magyar Napokkal kapcsolatos minden további információ megtalálható a www.magyarnapok.ro oldalon, valamint a www.facebook.com/magyarnapok címen.