M. Lezsák Gabriella: Régészeti iskola a kincses városban (1940–1944) – könyvbemutató

László Gyula, kolozsvári kötődésű régész életéről írt könyvet M. Lezsák Gabriella. A kötetet a Kolozsvári Magyar Napok keddi napján mutatták be a Mátyás király utcai Bocskai Házban. A szerzővel Gergely Balázs régész, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője beszélgetett.

László Gyula 1910-ben született és tízéves koráig a kincses városban élt. Később többek között Szolnokon, Budapesten és Szegeden is megfordult és dolgozott. A második bécsi döntést követően ismét Kolozsváron kapott munkát, ahol részt vett a Bolyai Tudományegyetem megalapításában is. Bár képzőművésznek indult, mégis a régészet lett a fő tevékenysége. Legjelentősebb munkája a honfoglalás korának kutatása, illetve a kettős honfoglalás elméletének kidolgozása.

A bemutatón Gergely Balázs házigazda úgy fogalmazott, hogy „László Gyula egyike azoknak az óriásoknak, akik kolozsvári kötődésűek, sokan mégis megfeledkeznek róla”. Mint elhangzott, a szerző és a házigazda is egy Balaton melletti ásatáson ismerte meg a híres régészt, aki azóta is nagy példaképük.

  1. Lezsák Gabriella kifejtette, tanulmánya azért fókuszál László Gyula kolozsvári éveire, mert a második bécsi döntést követő magyar időszak nyelvileg könnyebben kutatható volt számára, mint a korábbi román adatok. Ennek ellenére természetesen kitér a régész korábbi életére, és az 1949 utáni időszakra is.

A könyv a harmadik László Gyuláról szóló kötet. Mint Gergely Balázs is elmondta, a szerző szerény elmondásai ellenére a könyv hibátlanul mutatja be a régészprofesszor munkásságát egy olyan olvasónak is, aki egyáltalán nem ismeri őt, ezért minden érdeklődőnek szívesen ajánlják.

Megosztás:

Leave a Reply