“Romboljunk falakat és építsünk hidakat.” – e gondolat köré szerveződött az 5.Kolozsvári Magyar Napokat záró gála felszólalóinak beszéde. Jövőben Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa lesz, 2021-ben pedig Európa kulturális fővárosa szeretne lenni. A Magyar Napok és a hozzá hasonló rendezvények azt bizonyítják, hogy az ilyen jellegű tervek megvalósíthatóak és működtethetőek.
A Kolozsvári Magyar Napok ismét eseménydúsan, civilizáltan és jó hangulatban zajlottak. Több mint egy hétig újra színes és jó értelemben zajos lett a város. Babakocsis anyukáktól botra támaszkodó dédnagytatákig mindenkivel találkozhatott az, aki vágyott erre a hangulatos forgatagra, és részt akart venni a szervezők kínálta programban.
Idén is a bőség zavarával küszködtünk, és komoly gondot okozott eldönteni, a számos esemény közül melyiket válasszuk, hová üljünk be, mit nézzünk vagy hallgassunk meg.
A következő percekben az idei események mennyiségéről és minőségéről beszél Szabó Lilla programigazgató, Sánta Levente fesztiváligazgató és Gergely Balázs főszervező. Máris előrebocsátjuk, hogy jövőben is vastag lesz a műsorfüzet. Gergely Zsuzsa interjúja.