Ritkán lassítunk azért, hogy a szemmagasságnál feljebb tekintsünk. Hétfőn még úgy sem. De néha érdemes. Kolozsvár épületein csak úgy keverednek és kavarognak a művészettörténeti korszakok. Az 5. Kolozsvári Magyar Napok első városnéző sétája olyan korszakba invitált, amely alig két évtizedig virágzott, de rányomta bélyegét a városra.

Ezért a „túráért” gyűlt össze hétfő reggel a Szent Mihály templom bejáratánál úgy ötven ember Gál Zsófia művészettörténész hallgató vezetésével. Felkeresték és szemügyre vették a belváros néhány szecessziós épületét, és érdekes történeteket ismertek meg róluk. Megtudhattuk például, hogy a Kolozs Megyei Tanács jelenlegi székhelye is ennek a korszaknak a jegyeit viseli magán, sőt az Egyetemi Könyvtár is szecessziósra sikerült, bár eredetileg neobarokkra díszítették volna. Csak valószínűleg nem volt elég a pénz a cikornyákra.

És hogy a szecessziós túra útvonala miért vezetett a Kolozsvári Állami Magyar Színház épülete felé? Mert az az épület is eredetileg szecessziós homlokzattal büszkélkedett. Az 1961-es felújításakor építették át jelenlegi formájára, hogy nekünk, nézőknek legyen előcsarnokunk gyülekezni és ruhatárunk, hogy ne a nézőtéren szorongjunk a kabátjainkkal. 

A nevezetes épületek mellett a kevésbé szerencsések tervezője és építésük története feledésbe merült. Művészeti értékükből emiatt kicsit sem veszítenek. Csak időnként pillantsunk fel rájuk. Mert szembenézhet egy párka vagy akár egy hattyú.

Szöveg: Kolozsi Emese

Fotók: Szabó Tünde