Számos válasz jut eszembe arra a kérdésre, hogy miért szeretem a Kolozsvári Magyar Napok programjait. A legfrissebb élményeimet figyelembe véve, most éppen az lenne a válasz, hogy mert folyamatosan új nézőpontból ismerhetem meg a várost. A legújabb perspektíva: Kolozsvár, mint a magyar Hollywood, ahogyan azt a filmgyártás kezdetén emlegették.

A Mozizás Kolozsváron, feketén-fehéren című programon a helyi mozizás fontosabb lépcsőit vettük végig Gál Zsófia és Imecs-Magdó Eszter tolmácsolásában. Megtudhattuk: a korabeli vetítések a mozivásznon alig látszó képek miatt nem lopták be magukat a kolozsváriak szívébe. A mozi-sátrak mellé fokozatosan felzárkóztak a vendéglátósok is, akik a vendégeket élő előadások helyett vetítésekkel kezdték el szórakoztatni. Híres vándormozisok fordultak meg a Széchenyi-téren, akik filmszínházakat alapítottak – egyre többet. Hogy a történetek mellé a megfelelő kép is társuljon, a program további részében ezeket a valamikori helyszíneket látogattuk meg.

A kolozsvári mozitörténelem egyik legkiemelkedőbb alakja Janovics Jenő volt. Munkásságának ismertetésekor elevenítődött fel a Fellegvár közelében járva az elhíresült tragikus történet, mely egyik filmjének forgatásakor történt a Szamoson. A film egyik mellékszereplője, Imre Erzsi nem a rendezői utasítást követte, ennek eredménye pedig az lett, hogy a Szamos egyik örvénye elsodorta. Egyesek szerint szerelmi bánatában lett öngyilkos, sírja a Házsongárdi-temetőben tett sétakor is megtekinthető.

A színház és a mozi kezdetleges ellentéte Kolozsváron is hangsúlyos volt – tudtuk meg a filmes sétán. A színházi előadásokat nem lehet holmi mozgóképre lecserélni – vélekedtek akkor. Nos, a negatív előrejelzések ellenére, úgy tűnik, máig jól megférnek egymással a szórakoztatóiparban.

A séta vezetői korabeli képeslapokkal, egykori újságcikkek felolvasásával színesítették a programot, már csak ezért is érdemes végigjárni a Mozizás Kolozsváron, feketén-fehéren című sétát.

Szöveg: Szabó Adél. Fotó: Mohácsi László Árpád