Szerpentines útról érkezett a Főtérre a Quimby, ahol egymás lábát tapostuk a csütörtök esti fellépésük alatt. Hely az nem sok volt, de annál több sláger.

Este már mindannyian az eget kémleltük, hogy áldását adja-e az eső mentes koncertre. Végül nyugodtan a sarokba dobhattuk otthon az esőkabátokat és az esernyőket minden aggodlamunkkal együtt, és a Quimbynek hála nem csak a szívben maradt el a zivatar.

Az együttes szárnyalt ma este a színpadon, és Kolozsvár vele. Tapsviharra jöttek a slágerek, és mindenki önfeledten énekelt Kiss Tiborral. Átadtuk magunkat a melankolikus dallamoknak, majd együtt tomboltunk, ha úgy ütötte a "nemzet metronómja". És nem csak mi. Varga Livius többször megőrült a színpadon, de ez nem akadályozta sem az éneklésben, sem a táncban. Gitárszóló, dobszóló, katarzis.

Szép a táj, finom a csorba, jók a pálinkák – mondták a fiúk a délutáni közönségtalálkozón –, de nem csak ezért jönnek hozzánk szívesen. Az itteni közönség az egyik leghálásabb és legkedvesebb számukra, amelyet elszántan és rendíthetelenül el akarnak varázsolni. Sikerült. Az esti a fellépésükkel taroltak.

Villámlott és mennydörgött, de nem az ég, mert ez tényleg szerelem volt a Quimbyvel.

Szöveg: Tóth Kinga. Fotó: Kiss Gábor