Ki gondolná, hogy van élet a föld alatt is? Elsősorban a biológusok, akik tudnak a vakondokról, a rovarokról és egyéb elbújni szerető állatokról. De van mégis néhány, erdőben botorkáló, jó ízléssel és jó szimatú kutyákkal segített embercsoport, akiket szarvasgombászoknak nevezünk. Na, ők tudják, hogyan kell élni a föld alatt, mert ismerik a szarvasgombák minden csínját-bínját.

Miért nem csak szarvasgomba? Sokan nem tudják, de ez a főnév egy gombafaj családjára utal, tehát nem egy gombát értünk alatta. Két alapvető szarvasgomba csoportot különböztetünk meg: a fehéreket és a feketéket. Ami igazán lenyűgöző e gombafaj családjában, az az, hogy minden egyes darab fogyasztható, tehát a föld felett termőkkel ellentétben nincs olyan gomba közöttük, amely halálos mérgezéssel járna (mint például a Csipikéből is ismert gyilkos galóca).

Olaszországban és Franciaországban nagyon híres ínyencségnek számít ez a sötétlő, kissé barátságtalan külsejű gomolyag. Az első országban isztriai gombának nevezik a fehér szarvasgombák egyikét, míg a feketék fajába tartozó perigordi számít nagyon értékesnek Franciaországban. Közép-keleten a nyári szarvasgombák híresek, de idővel egyre több és újabb gombafaj bukkant fel, ami lassanként átvette a helyét.

Magyarországon nemrég sikerült egy olyan fajt találni, amely nagyon édes, így csokoládékhoz, fagylaltokhoz és közel bárminek az ízesítéséhez kiváló. Különleges ez a honey truffle-nek keresztelt gomba, hiszen ha a társaira gondolunk, akkor a „gombatokány” (gombapaprikás), vagy a túróval és szalonnával készült sült gomba képzete tűnik elfogadhatónak.

Ám nemcsak ez a hungarikumnak mondható faj lenyűgöző, hanem egy másik is, amelyet vörös szarvasgombának neveznek. Ennek állaga a pöfeteghez hasonlít, elvágásakor fekete, tintaszerű levet ereszt, amelynek íze, az előadó elmondása szerint olyan, mintha az összes erdei gyümölcsöt magába szívta volna. Kiváló toppingok és desszertek ízesítéséhez.

Habár meglehetősen soknak tarthatjuk, hogy nyolcvan euróba kerül száz gramm gomba, mégis érthető, hogy ilyen árral forog a piacon. Ahhoz, hogy a gombászok hozzájussanak, kutyákat kell betanítaniuk és megértetniük velük, hogy az erdőben való sétálás és keresgélés nem játék, hanem munka. Jobb esetben a kutyák ezt szeretik is, és néha a kisebb gombákat elfogyasztják – ők is rajonganak az ínyencségekért. Korábban disznókkal próbálkoztak Franciaországban, ám ez picit nehezebbnek bizonyult, hiszen egy disznót autóban szállítani és makacs szájából elcsenni a megtalált gombát kissé bonyolult volt…

Fekete Oszkár elmondása szerint minden kutya betanítható, és érdekes módon a szarvasgombászat területén nincs is szükség nagy intelligenciára. Ez azzal magyarázható, hogy a kutyák, amelyekkel a gombászok dolgoznak, jobb, ha nem túl okosak, mert ha azok, akkor kevésbe használják az orrukat, hiszen más ösztönökkel lesznek lekötve. És mivel mi, emberek nem tudjuk kiszagolni ezeket a földi jókat, szükséges a kutyák orrára bíznunk magunkat.

Szöveg: Ürmösi Júlia Eszter