Sopon Paul 22 éves kolozsvári születésű egyetemista, a Kolozsvári Magyar Napok egyetlen román ajkú önkéntese. Őt faggattuk tapasztalatairól, magyar napos élményeiről.

Hogyan lettél önkéntes a Kolozsvári Magyar Napokon?

2010-ben Konrád barátom szólt, hogy a Kolozsvári Magyar Diákszövetség önkénteseket gyűjt, és szüksége lenne még több emberre. Volt egy szabad hetem, így eldöntöttem, hogy részt veszek én is. El voltam ragadtatva attól a meleg fogadtatástól, amiben a többiek részesítettek. Nem voltak már pólók és kitűzők, de valahonnan szereztek nekem. A végén még oklevelet is kaptam, annak ellenére, hogy nem regisztráltam előre. Sosem okozott az problémát, hogy más nyelvet beszélünk. Ha valaki nem tudott románul, akkor angolul, franciául vagy akár spanyolul beszélgettünk, és mindig megértettük egymást.  Mindenképpen fantasztikus volt, úgy az első Magyar Napokon, mint most az ötödiken. Sikerült olyan embereket megismernem, akikkel nagyon jó barátságot kötöttem. Láttam, hogy mennyire energikusak és elszántak, ezért is akartam mindenképpen jönni az idén is.

Hogyan érzed magad egyedüli románként a magyar önkéntesek, szervezők közt?

Őszintén, első este Tamás Gábor koncertjén kicsit nehéz volt. Szerettem volna én is érteni, hogy mit mond az előadó a zeneszámok közt. Egy pár szót értettem, de a mondanivalót nem tudtam összerakni a fejemben. Nagyon tetszett az, hogy van román nyelvű programfüzet, és vannak olyan események, amelyeket feliratoznak. A rendezvény egy magyar esemény, magyar szervezőkkel, de nem egy zárt rendezvény: mindenkit befogadnak, mindenki talál magának megfelelő feladatot, a nyelv nem jelent akadályt. Az emberek nagyon kedvesen viszonyulnak, nem érzed azt, hogy pluszban lennél. Természetesen csodálkoznak és kérdezgetnek: hogy kerülök én ide. De mindig pozitívan állnak hozzám.

Mit üzensz azoknak az embereknek, akik még sosem voltak önkéntesek?

Arra számítottam, hogy nem én leszek az egyetlen román önkéntes. Az elsőnél még normális, de most úgy érzem, hogy lehetnénk többen. Nem kétszázan, de legalább tízen. Meglepett, hogy még mindig egyedüli román vagyok, de majd még megpróbálok meggyőzni embereket. Az életem legszebb élményei fűződnek az önkéntességhez. Így repültem először repülővel, így jutottam át más kontinensre, így cseréltem pólót kínaival, stb. Amikor önkéntes vagy, akkor éled meg az életed legérdekesebb momentumait. Azt vallom, hogy azok az emberek, akik még nem voltak önkéntesek, nem tudják azt, hogy mit jelent igazán élni.

Mi volt a legjobb pillanatod a 2014-es KMN-ből?

Előfordul, hogy magyarul szólítanak meg, és olyankor szólnom kell, hogy nem ismerem a nyelvet. Ekkor általában elbeszélgetünk minden probléma nélkül románul. Számomra idén az egyik kedves történet a néptáncgálán esett meg, melyen több nemzetiségű, köztük román tánccsoport is részt vett. Megkérdeztem a román táncosokat, hogy nincs-e nekik egy kicsi piros-sárga-kék zászlójuk, amire azt válaszolták, hogy már nincs. Mellettem volt két másik önkéntes – időközben nagyon jó barátok lettünk –, akik hallották a kérésemet. Másnap a két srác hozott nekem ajándékba egy trikolor szalagot, amit most is magamnál hordok. Nagyon szép gesztus volt, megható volt számomra a kedvességük.