Már napok óta készülődik valami a Fogoly utcában. Mára kiteljesedett. A régi Kolozsvár-címert ábrázoló, hatszáz raklapból felépített kapun mesebeli középkorba csöppenünk. Még a nemrég rájuk zúdult eső nyomai látszanak a sátrakon, eszközökön, fegyvereken, de az élet lassan újra beindul a múzeumfaluban.

Korabeli öltözékbe bújt fiatalok és idősebbek elevenítenek meg egy-egy mozzanatot az akkori idők mindennapjaiból, mindezt kékszemű ifjú festi alá a lantjával. A hangulat adott, az eső elmúltával kíváncsiskodókból sincs hiány. Egyesek csak ámuldoznak a tárgyakon, amelyek mintha egy kosztümös film díszletraktárából kerültek volna elő, a bátrabbak kezükbe veszik az irányítást, az íjat és a kardot, hogy egy-egy jelenetet elő is adjanak.

A gyerekeket nyűgözi le leginkább a középkor világa, korabeli módszerekkel felállított és pörgetett körhintát próbálnak ki, de nemezelésben, íjazásban és a katapultnál is ők a legaktívabbak. Izgatottan várják, hogy magukra ölthessék a középkori fejfedőket, vagy hogy segítsenek a kovácsnak patkót kalapálni. A bevállalósabbak bebújhatnak egy büntető kalodába vagy szégyenketrecbe. Persze csak egy fénykép erejéig.

Naplementekor teszünk még egy kört a falucskában. A nézelődők már elszállingóztak, a zsivaj elhalkult, a falu lakói magukra maradtak. Csendesen pakolásznak, készülnek nyugovóra térni. Holnap ismét találkozunk!

Szöveg: Kolozsi Emese. Fotó: