Csókolom, ön gyilkos? Ja, csak öngyilkos? Egyik se? Akkor mit keres itt a Bulgakov kávéházban? Vigye el az ördög!

Az említett szórakoztatóipari helyiségben sortüzet eresztettek az asztaltársaságokba verődött öngyilkosjelöltekre, a bús eseményt melankó lantokkal énekelték meg a hős bárdok: költői vénájuk bőraláfuttatását írószerbe eresztve annak rendje és módja szerint.

Az örök vadászmezők versfaló hullajelöltei szabadon választhatták meg kőfaragójukat, akik aztán a beadott mini-biográfiákat türelmesen meghallgatták, majd egy "pix" segítségével kőbe vésett rímet faragtak a kapott inputból.

A kedves kő-rímfaragók, akik egyben kipárnázták a verskoporsókat, Balázs Imre József, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Király Farkas, László Noémi, Márkus-Barbarossa János és Márkus András voltak. Ők aztán nem félnek a haláltól, az időközben élőholttá lett tetemek sem rettennek meg, hiszen poszthumusz HALgatták meg a halálian szellemes versfaragványokat. Aztán még kuncogtak is egymáson, nem is keveset.

No de sebaj, az est folyamán majdnem mindenkit sikerült eltalálni (szíven vagy más, letális hozadékkal járó fizikai területen), de aki élvemaradt, vagy csak simán „föltámadt, az ne röhögjön már azon, aki tényleg meghótt”!

PS a túlvilágról: béke hamvainkra!

Szöveg: Ozsváth Zsuzsi