Csütörtök, augusztus 21., 18 óra

A Kaláka Pince alig két esztendeje alakult három barát összefogásából. Mádon nyolc hektáron gyimesi rackákat tartanak, Tállyán hét hektáron szőlőt művelnek, borászkodnak. Céljuk, hogy megtalálják a borvidék egykori vezető településének, Tállyának az arcát, dűlőinek szépségét. Összesen hat tállyai dűlőben, két történelmi kiemelt első osztályú, két másod osztályú és két nem klasszifikált dűlőben gazdálkodnak.

Az eddig megszokottakhoz képest teljesen új felfogásban közelítik meg Tokajt. Vallják, hogy a félig ismert hagyományok kötöttséget jelentenek, ha viszont birtokában vagyunk örökségünknek, az szabadságot ad! Végül is: nem azért isszuk a bort, mert minden szépsége ellenére fáj, hanem, mert minden fájdalma ellenére szép az élet. A Kaláka Pince az első évjáratának borait hozza el bemutatni Kolozsvárra!



A boros rendezvények szervezője a
Borvadász Társaság