Vasárnap, augusztus 24., 14:00-18:00 óra között
Helyszín: Szent Mihály-templom
A maraton elnevezést általában sporttevékenységek alkalmával említjük, de az idei Kolozsvári Magyar Napokon, új értelmet adva a szónak, zenei kulturális „távfutás”-ra szeretnénk meghívni az érdeklődőket. A legenda szerint Pheippidész görög katona futva tette meg a 150 mérföldnyi távolságot Marathón és Spárta között, hogy a perzsa túlerővel szemben Athént megvédje, és a spártaiak segítségét kérje. Az orgonamaraton alkalmával Pheippidész szerepét kolozsvári orgonisták vállalták fel, hogy előadott műveik által végigfussák a különböző zenei stílusok félévezrednyi „terjedelmét”.
A maraton programja:
14:00–14:45 Pozsár Róbert
14:45–15:15 Boldizsár Katalin
15:15–16:00 Potyó István
16:00–16:45 Miklós Noémi
16:45–17:30 Csengeri Kostyák Zsuzsa
17:30–18:00 Erich Türk (az orgona megáldása)
A Szent Mihály-templom (nagy)orgonáját 1753. október 4-én adta át a nagyszebeni Johannes Hahn orgonaépítő az egyházközségnek, 12 szólóregiszterrel. 1899-ben Csintalan Gyula és Simon László javítják és bővítik az orgonát, illetve ekkor kap helyet a hangszerben két pedálváltozat. 1990-ben kezdődött el a közel 240 éven át szolgálatot teljesítő orgona szakszerű restaurálása és bővítése. 1996 áprilisában a munkálatok befejeztével az új-régi hangszer 3 manuállal és pedálművel, illetve 35 regiszterrel méltán mondható országunk egyik legértékesebb barokk orgonaegyüttesének.
Az előző évek adományainak, a Szent Mihály plébániának és a Prince's Charities elnevezésű, Károly walesi herceg alapítványának köszönhetően megvalósulhatott a templomhajóban elhelyezett értékes Pozitív orgona teljes restaurálása. Ezt a hangszert Johannes Hahn szebeni mester készítette (akárcsak a templom nagy orgonáját) 1768-ban, és több mint két évszázadon keresztül a Segesvár melletti Vérd szász templom hívő közösségét szolgálta. Bár az orgonaszekrény tetején az 1771-es év olvasható, ez valójában a festés és díszítés időpontját jelzi, amelyet egy Johannes Weiss pictor végzett. Nyolc regiszterrel és tremolóval van ellátva, és a billentyűzetének alsó oktávja nem teljes (ún. tört oktáv, amely csak a CDEFGAB hangokat tartalmazza), amely a 18. század kis orgonáinál gyakran előfordult takarékossági okokból. Egy szép fohász olvasható gótikus betűkkel az orgonaszekrény alsó részén: Kommt Kinder Gottes hört hier an, dass Gott zu ehren wird gehtan, die Lieder so zu Gottes Ruhm, erschallen in dem Heiligthum.
Az utolsó fontosabb javítást 1991-ben Hermann Binder nagyszebeni orgonaépítő végezte el. A több mint két évtized alatt felgyűlt porréteg, a fémsípok megcsorbult állapota (gyakran a felelőtlen templomlátogatók miatt), a mechanikus traktúra nehézsége, a szélláda repedései mind javításra, tisztításra és restaurálásra szorultak. Miután ezeket az elemeket sikerült az eredeti állapotukba varázsolni, a munkálatok művészibb része következett: az intonálás. Az orgona minden sípját a maga regiszterének és hangszínének megfelelően kellett beállítani, hogy elnyerje régi csillogását. Ez egy hosszadalmas folyamat, amelyben a „karmesternek” (intonálónak) minden egyes „szólamot” (regisztert) egységesen és mégis egyéni módon felcsendülő „kórussá” (orgonává) kell varázsolnia. Az igényes munkálatokat a szászhermányi orgonaépítő cég végezte el Barbara Dutli és Magyar Árpád mesterek vezetésével.
Az orgonamaraton záróakkordjaként a 18 órakor kezdődő szentmisén Ft. Kovács Sándor főesperes ünnepi keretek között megáldja a megújult barokk hangszert, amelyet Erich Türk orgonaművész szólaltat majd meg.
Az orgonák fenntartására fordítandó adományaikat hálásan köszönjük.
A maratonisták
Pozsár Róbert Kolozsváron született, itt végezte el a Gheorghe Dima Zeneakadémia orgona főszakát. 1998 óta kántori és orgonistai szolgálatot teljesít a kolozsvári ferences templomban. Erdélyi és magyarországi műhelyekben végzett több éves tanulmányai után orgona- és csembalóépítő, illetve -restauráló céget alapított, tehát az orgonamuzsika világának egyházi, zenei és műszaki vetülete egyaránt közel áll hozzá.
A szászrégeni születésű Boldizsár Katalin a Sigismund Toduţă Zenelíceumban végezte középiskolai tanulmányait zongoraszakon, Buzás Pál osztályában. Egyetemi diplomát 2008-ban szerzett a Gheorghe Dima Zeneakadémián, Ursula Philippi és Erich Türk tanárok orgonaosztályában. Mesteri tanulmányait 2011-ben fejezte be ugyanott. Egyetemi évei alatt több továbbképzőn és mesterkurzuson vett részt, majd a 2010–2011-es tanévben Erasmus-ösztöndíjas volt fél évig Freiburgban (Németország), a Hochschule für Musik Freiburg im Breisgau egyetemen, Martin Schmeding vezetésével. Szólistaként és kamaraegyüttesek tagjaként több erdélyi helységben lépett fel, így Nagyszebenben, Brassóban, Nagyváradon, Kolozsváron, Medgyesen, Segesváron, Kisdisznódon, Fogarason és Szászrégenben is. 2008 és 2012 között a Kolozsvár-Belvárosi Egyházközség orgonistája, énekvezéri szolgálata mellett az évente sorra kerülő Pünkösdi hangversenysorozat, Nyári hangversenysorozat, valamint más zenei események szervezője volt.
Potyó István 1983-ban született Brassóban, és ugyanitt kezdte el zenei tanulmányait a Zenelíceum zongora főszakán Margareta Ordean tanárnő osztályában. 2001-ben kántori diplomát szerzett Gyulafehérváron. 2002 és 2006 között egyetemi hallgató, kezdetben a brassói Zeneművészeti Egyetemen, majd később a kolozsvári Konzervatórium zenepedagógia szakán. Ugyancsak 2002-től egészen 2004 nyaráig a brassói ferences templom kántora. 2004 júliusától a kolozsvári Szent Mihály-templom kántor-karnagya. Az orgonajátszás művészetét dr. Erich Türk egyetemi docenstől tanulhatta el, és 2006-tól kezdve több helyen tartott hangversenyeket Erdély-szerte. Karmesterként a kolozsvári főtéri templom Szent Cecília kórusával és kamarazenekarával az egyházi zene számtalan gyöngyszemeit mutatta be liturgiák, illetve koncertek alkalmával, különös tekintettel az erdélyi zeneszerzők alkotásaira. 2006-tól 2008-ig magiszteri képzésben részesült karvezetői szakon, és 2012-ben doktori fokozatot szerzett a kolozsvári Zeneakadémián.
Miklós Noémi 1981-ben született Kolozsváron. Tanulmányait a Sigismund Toduță Zenelíceumban kezdte zongora főszakon, majd a Gheorghe Dima Zeneakadémián folytatta orgona szakon Ursula Philippi és Erich Türk osztályában. Utólag több romániai és németországi mesterkurzuson vett részt, és Erasmus-ösztöndíjasként egy fél évig a freiburgi (Németország) zeneművészeti főiskolán tanult. Számos szólókoncertet tartott itthon és külföldön is (Németország, Magyarország, Svájc). 2005-ben a Zürich Wiedekon nemzetközi orgonaversenyen közönségdíjat nyert. 2011-ben a Trio Jubilate kamarazene együttessel második díjat nyert a La Stravaganza nemzetközi kamarazene-versenyen. Jelenleg a Gheorghe Dima Zeneakadémián doktori tanulmányait folytatja.
Csengeri Kostyák Zsuzsa orgonatanulmányait még középiskolás korában kezdte el Erich Türk orgonatanárral, majd sikeresen felvételizett a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémiára, ahol 2008-ban Ursula Philippi osztályában sikeresen államvizsgázott. Számos alkalommal közreműködött a Szent Mihály-templom kórusával és kamarazenekarával. 2008-ban felvételt nyert a bázeli Schola Cantorum Basiliensis régizene-egyetemre, ahol 2010-ben mesteri fokozatú diplomát szerzett orgona főszakon, Lorenzo Ghielmi osztályában. Több egyéni orgonahangversenyt tartott Kolozsváron és más erdélyi városokban, valamint Olaszországban, Svájcban, Ausztriában és Németországban. 2011 januárjától a Kolozsvár–Törökvágási Református Egyházközség orgonista-kántora.
Erich Türk 1972-ben született Kolozsváron, és szülővárosában a Zeneakadémián Ursula Philippi osztályában, valamint Bécsben Michael Radulescuval orgonát tanult. Csembalótanárai Ilton Wjuniski és Gordon Murray voltak. Számos mesterkurzuson vett részt Németországban, Franciaországban, Svájcban, Portugáliában és Moszkvában. 1995–1999 között a medgyesi evangélikus templom orgonistája és karnagya, jelenleg a Gh. Dima Zeneakadémián tanít orgonát, csembalót, hangszertant és kamarazenét. Szólistaként és a Transylvania Barokk Együttes, a Balkan Baroque Band és más együttesek tagjaként számos fellépése volt több európai országban. Rádió-, CD- és tévéfelvételeket készített, és a Transylvania Barokk Együttessel egy dokumentum-DVD-t adott ki hazai zenével. Erich Türk a régizene és a régi hangszerkutatás terén is tevékenykedik, és gyakori vendége a hazai régizene fesztiváloknak. Létrehozta a TransylvANTIQs lemezkiadót, mely a hazai zenekultúra szolgálatában áll. Kortárs zenét is játszik, és több hazai zeneszerző művének ősbemutatóját is vállalta. 2000-ben a bruges-i Nemzetközi J. S. Bach Orgonaverseny díjazottja.
Szervező: Szent Mihály plébánia