Péntek, augusztus 22., 17:00 óra
Helyszín: Barabás Miklós Galéria (Farkas/Kogălniceanu u. 27. szám)
Az erdélyi magyar képzőművészek érdek- és értékvédelmi szervezeteként 1929-ben, Kós Károly és Szolnay Sándor kezdeményezésére létrejött, majd több éves kényszerszünet után 1994-ben újjáalakult, jelenleg mintegy 150 tagot számláló országos csoportosulás legnépesebb, kolozsvári fiókjának grafikusai mutatják be egy-egy munkájukat a SZÍN-VONAL című kiállításon.
A Céh sajátos arcélét alakulásától napjainkig a minőség jegyében történő szerveződés határozta meg, így hát a Szín-Vonal egyben színvonalat is jelent. Mint a BMC minden eddigi, csoportos kiállítását, úgy ezt a mostanit is a változatosság jellemzi mind technikai, mind stiláris szempontból.
A Céh tagsága ugyanis nem egyfajta művészeti ideológia mentén szerveződött. Berkeiben a legkülönfélébb művészi hitvallású alkotók kaptak helyet. Ilyenformán a klasszikus hangvételű munkáktól a posztmodernig, a figurativitás jegyében fogantaktól a geometriai és lírai absztraktig, a legkülönbözőbb művészi megnyilatkozások, tus- és ceruzarajzok, metszetek, vegyes technikával készült munkák, akvarellek és pasztellek árulkodnak alkotóik egyéni művészi elképzeléseiről, érzelem- gondolat- és formavilágáról. Színvonalas szín-vonal kavalkád, idők, terek, stílusok találkozóhelye lesz tehát a Farkas (Kogalniceanu) utca 27. szám alatti Barabás Miklós Galéria, ahol a látogatók néhai Andrásy Zoltán és a százéves Cs. Erdős Tibor munkái mellett a középnemzedék és a fiatalabb grafikusok alkotásait is megtekinthetik. (Németh Júlia)