Kedd, augusztus 19., 15:00 óra
Helyszín: Korunk Galéria, az unitárius parókia gyűlésterme (Brassai S. u. 6. sz.)
M. Lovász Noémi képzőművészeti kiállítását Papp Annamária nyitja meg, a túlélőkkel Benkő Levente és dr. Murádin János Kristóf beszélget. Zongorán Demeter-Vincze Tekla működik közre.
„A képeket soha sem látjuk egymagukban, amit látunk, az mindig több a puszta látványnál.” (Michael Butor)
MEMENTO – a felejtés száműzés, az emlékezés szabadulás
Aktualitást e gondolatnak az ad, hogy a 2014-es esztendő több szempontból is az emlékezés éve. Az első világháború kitörésének 100., a holokausztnak pedig 70. évfordulója. Ugyanakkor a Szovjetunióba való deportálásoknak, a Kárpát-medence magyar és német lakosainak, civilek és katonák elhurcolásának is a 70. évfordulója.
Mai társadalmunk közösségi tudatában emlékük már igencsak meghalványult. A művészet az elmondhatatlan tolmácsa. Hogyan kell túlélni, embernek maradni és hogyan kell kezelni a kis és nagy sérelmeinket – ez az örök kérdés, s éppen erre tanít meg minket számos lágerlakó története.
A valóság tudatos agyonhallgatása a 20. század egyik tragédiája. Számtalan eszközhöz folyamodva lopták el emberek ezreinek életét. Napjainkban sajnos már egyre kevesebben vannak, akik túlélőként emlékezhetnek hadifogságuk borzalmaira.
Munkáim ilyen emlékszilánkok, de nem az egykori történetek illusztrációi kívánnak lenni, hanem inkább e trauma közös feldolgozásának, mélyebb megértésének terápiás eszközei. A vizuálisan ábrázolt lágermotívumok az érzékeket a gondolatok felé terelik. A szögesdróton innen a nézők reflektáló képességére van szükség.
Októberben lesz éppen 70 éve, hogy Erdély szellemi fővárosából mintegy 5000 magyar és német vagy németes nevű fiút és férfit hurcoltak el a "felszabadítás" jelszavával érkező Vörös Hadsereg katonái. A foglyok közül csak minden második tért haza.
Róluk megemlékezni, emléküket nyilvánosan ápolni, a velük történtekről írni, de még erről beszélni sem lehetett évtizedeken keresztül. A kiállítással emlékművet szeretnék állítani annak a sok száz, ezer hősnek, akik megjárták a hadifogság kálváriáját. (M. Lovász Noémi)