Hétfő, augusztus 18., 19 óra
Helyszín: Kolozsvári Állami Magyar Színház
Kolozsvár… Egy város, melynek hangulata, házainak különleges színe, illata és lakói mintha teljesen a múlt ködébe vesztek volna. Legalább is így érzi az ember, ha Medgyessy Éva A ház című monodrámájának szövegét olvassa, miközben az abból áradó szuggesztivitás megjeleníti lelki szemei előtt azt a sajátságos világot, melyet ma már hiába keresnénk a kincses város megváltozott, sok tekintetben idegenné vált különleges utcáin, terein, parkjaiban – ezekkel a gondolatokkal vezeti fel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Rekviem egy házért című előadását.
Az előadás azt a házat mutatja be, amelyben különböző sorsú lakók elevenítik meg a régi városhangulatot, és amely talán szimbóluma is a múltnak, pedig valóban létező, a várfal és a régi Nemzeti Színház közötti, ma már felismerhetetlenül megváltozott városrész egyik építménye volt. Kariatidák által őrzött kapubejáró, ódon lépcsőház, a körbefutó gangon sorjázó lakások, melyekben a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek lakói élnek szinte családias viszonyban: egyetemi tanár és cigánycsalád, operaénekes, ledér erkölcsű hölgy és sok más, színes, jellemző figurája a lebontásra került, eltűnő világnak. Kis emberi gesztusok megkapó rajza sejlik elő a házban hétköznapi teendőit végző, emlékeket idéző hősnő és a tolókocsihoz kötött, magatehetetlen, beszédképtelen apa közötti, a szavakon messze túlsugárzó, mély párbeszédéből…
A közel másfél órás előadást Kovács Levente rendezte. Rika szerepét Kilyén Ilka, az apa szerepét Makra Lajos játssza. Díszlet- és jelmeztervező Szabó Annamária.
Az előadásra jegyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház jegypénztáránál, illetve online, a www.biletmaster.ro/hun/PlaceInfo/2000/Teatrul-Maghiar-de-Stat-Cluj oldalon lehet vásárolni.