Jelenkori története utóbbi kilencven évének példátlan mérvű és színvonalú magyar rendezvénysorozatának ad otthont augusztus 18. és 22. között Kolozsvár. A Kolozsvári Magyar Napok cím alatt elképzelt, színvonalas kulturális, szórakoztató programokban bővelkedő eseményt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökei, Gergely Balázs és László Attila alpolgármester hangolják össze. Az ötletgazda szervezők bíznak abban, hogy alapot és pozitív előzményt teremthetnek a rendezvénysorozatnak, amely a tervek szerint évi rendszerességgel ismétlődik majd. A Kolozsvári Magyar Napok hangsúlyos célkitűzése a Kárpát-medencei, ezen belül az erdélyi magyarság kulturális seregszemléje, a belföldi és határon túli településekkel való kap csolatépítés. Erdély történeti fővárosa hazavárja elszármazott polgárait, véndiákjait, és talán újra szellemiségén
Az augusztusi dátum opciója a városnapok megszervezését illető, májusi és októberi időpontok között ingadozó viták kapcsán fogalmazódott meg a szervezőkben.
– Elhatároztuk, hogy szentesítjük augusztus 19-ét, hiszen 1316-ban ezen a napon adta vissza Károly Róbert Kolozsvár kiváltságait és emelte a települést városi rangra. Így a rendezvény egyik célja a város alapításának méltó megünneplése is – jelentette ki László Attila alpolgármester.
– Szent István napjának, a magyar állam augusztus 20-i megalapítása ünnepének elsődleges Kárpát-medencei helyszíne egyértelműen Budapest. Szeretnénk elérni, hogy ezen az összmagyar ünnepen Kolozsvár a maga kulturális és szellemi örökségének birtokosaként méltó ünneplő módon zárkózhasson fel a magyar főváros mellé – hangsúlyozta Gergely Balázs, aki szerint Kolozsvár üzenni kíván több tízezer elszármazott polgárának, és évente egyszer hazavárja őket az ünneplésre, az egykori és a jelenlegi városalakító magyar közösség összetartozási élményének erősítésére.
Az EMNT elnöke úgy véli, a nemzeti együttműködés szellemében az erdélyi és a Kárpát-medencei városok közötti kapcsolatok fejlesztésének is termékeny talajt nyújt majd ez a rendezvénysorozat. Mint kiderült, rengeteg programmal jelentkezett már a pécsi vagy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Gergely Balázs szerint nem elhanyagolandó cél a magyar kultúra sokszínűségének, a magyar közösség életképességének, értékteremtő munkájának a többségi lakossággal való megismertetése sem.
– Példátlan a rendezvény szervezése okán a civil szervezetek között kialakult együttműködés – hangsúlyozta az EMNT elnöke. – Három hónapja dolgozunk az előszervezésen, programtervezetünknek több mint háromnegyede már végleges formát öltött. A programok összeállítása során törekedtünk a kolozsvári román közösség megszólítására is: kiemelném a háromnyelvű honlapot, román nyelvű reklámanyagainkat, vagy a kortárs magyar költők műveiből fordított szemelvények bemutatóestjét. Sejtszerűen lebontva, mindenki a saját programjával járul majd hozzá a rendezvénysorozathoz, és szerzi meg az ahhoz szükséges anyagi fedezetet. Mi a járulékos, koordinációs költségekkel egészítjük ki mindezt – magyarázta.
A kolozsvári önkormányzat támogatásáról biztosította a szervezőket. A városháza a különféle köztéri helyszínekre tervezett rendezvényekre már megadta az engedélyeket – tudtuk meg az alpolgármestertől, aki szerint az engedélyeztetési folyamat továbbra is akadálymentesen zajlik, és megfelelő előzményt teremt majd. A rendezvénysorozat tervezett kültéri helyszínei a Farkas utca, az Óvár, a Főtér lesz. A főtéri színpadon zajlanak majd a Kaláka, Hot Jazz Band, a Háromszék Táncegyüttes és egyéb zenekarok előadásai.
– A Beatrice együttes valószínűleg valamelyik iskolaudvaron koncertezik majd, mert nem szeretnénk a főtéri rock-koncert precedensét megteremteni – jelentette ki László Attila. Klasszikus zenei hangversenyek, könyvbemutatók és vásár, múzeumi standok, éjjel-nappal zajló filmvetítések, képzőművészeti és plakátkiállítások, városnézés és különféle vetélkedők is szerepelnek a rendkívül színes programkínálatban, amelyből a legifjabbaknak szánt mesedélután és játszóház sem marad el.
– A rendezvénysorozat űrt tölt be, hiszen lehetővé teszi a szétmorzsolódó kolozsvári és erdélyi magyar közösség összevonását – jelentette ki Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja, a Kolozsvári Magyar Napok egyik védnöke.
http://szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPMainArticleScreen.vm/id/2399