Forgalmas helyszínnek bizonyult ma a kolozsvári Spritz Café: a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezőinek sajtótájékoztatóját követően a Kolozsvári Magyar Napokelső alkalommal, augusztus 18 és 22 között történő megszervezését és programját ugyancsak itt ismertették a sajtóval. „Az elmúlt 20 évben nem volt példa ilyen rendezvényre, ebből a szempontból Kolozsvárt megelőzte az egész Kárpát-medence” - vezette fel mondanivalóját Gergely Balázs az esemény egyik szervezője, a Kolozs megyei EMNT elnöke, rámutatva arra, hogy ez az első alkalom, amikor a társszervező Kolozs megyei RMDSZ vezetőjével, László Attilával közös sajtótájékoztatót tart.
Kiderült, három célt tűztek ki a szervezők, amikor a rendezvény megtartása mellett, illetve annak időpontjáról döntöttek: elsősorban a város alapításának évfordulóját ünnepelnék, hiszen Kolozsvár 1316-ban éppen augusztus 19-én kapta vissza kiváltságait Károly Róbert magyar királytól. Emellett az államalapító Szent István király emléke előtt is tisztelegnének, ugyanis augusztus 20-nak nem szenteltek kiemelt fontosságot az utóbbi néhány évtizedben: Szent István napját Kárpátmedence-szerte látványosan csupán Budapesten ünneplik.
Nem utolsó sorban a kolozsvári magyar közösségnek, illetve az innen elszármazott tízezreknek szól ez a rendezvény. Gergely Balázs kiemelte, a Kolozsvári Magyar Napok a Kárpát-medencei, de elsősorban az erdélyi magyarság kulturális seregszemléje kíván lenni. Az elképzelés szerint nem egyedi alkalomról van szó, a rendezvényt ezentúl évente meg szeretnék szervezni.
Arra törekednek, hogy a magyar vonatkozású város láthatóvá váljon a többségi román lakosság számára, így a többségi lakosságnak szánt programokkal tarkítják a felhozatalt: például magyar költők román nyelvre fordított verseiből olvasnak fel egy irodalmi esten.
Gergely még elmondta, ebben a periódusban rengeteg rendezvény zajlik a városban – például egy hungarológiai konferencia is – többek között ezeket próbálják egy ernyő alá fogni. Megjegyezte, említésre méltó az a tény, hogy precedens nélküli magyar civil szervezeti összefogás révén jön létre ez a rendezvény, amely továbbra is nyitott: akár programjához, akár támogatásához bárki hozzájárulhat.
Elhangzott, ez a rendezvénysorozat valamilyen szinten kísérleti jellegű, azonban a szervezők felvállalják azt, hogy a nyári időszakban kevésbé forgalmas a város, így nem tudni, hogy mekkora közönségre lehet számítani.
Az RMDSZ és az EMNT mellett a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) is felvállalta a társszervezői szerepet: a diákszervezet például a sportesemények megszervezésért felel.
László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök, Kolozsvár alpolgármestere elmondta, a városvezetés pozitívan állt a kezdeményezéshez: az események egy részét kiviszik a Főtérre, azonban vigyáznak arra, hogy például egy rock-koncerttel ne teremtsenek precedenst az itt megszervezhető rendezvények esetében. Ezért a Beatrice-koncertnek egy másik helyszínt fognak biztosítani.
A rendezvénysorozat minden egyes napja koncerttel zárul: az augusztus 18-i nyitógálán a Háromszék néptáncegyüttes lép fel, de zenél a Hot Jazz Band, a Kaláka együttes, Murányi Tóni, a kolozsvári Knock Out és a Kalapos Jazz Band. A klasszikus zene kedvelői a Kolozsvári Filharmónia, a sepsiszentgyörgyi Vox Humana, a kolozsvári Four Seasons, és Magyarországról Anasztazia Raszvaljajeva előadásait tekinthetik meg.
Az eseménysorozat fő helyszíne a Főtér mellett a Farkas utca, illetve Kolozsvár régi központja - Mátyás utca, Karolina tér - lesz: itt standokat állítanak fel, lesz kézműves vásár, jelen lesznek a könyvkiadók is. Gergely Balázs elmondta, arra törekednek, hogy gyermekbarát legyen a rendezvény: játszóházat, illetve gyermekmegőrzőt is működtetnek.
Kelemen Hunor kulturális miniszter, Tőkés László EP-alelnök, Szőcs Géza, Magyarország kultúráért felelő államtitkára, Páva Zsolt, Pécs polgármestere, illetveSzilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja tölti be a rendezvény fővédnöke szerepét.
Gergely Balázs még elmondta, egyelőre Kolozsvár központjára koncentrálnak, mivel attól tartanak, hogy szétesik a rendezvény, ha a helyszínek túl távol helyezkednek el egymástól.
Felvetettük, lévén hogy a központ szegregál, így félő, hogy Kolozsvár kommunizmus alatt létesített munkásnegyedeiben élők valószínűleg a jól megszervezett informáló-kampány ellenére sem mennek el a rendezvényekre, mivel nem érzik magukénak a városközpontot. Kérdésünkre, mely szerint nem lenne-e célszerűbb a központból kivinni a program egy részét, Gergely elmondta, lehetséges, hogy a negyedekben valamilyen figyelem-felkeltő akcióval népszerűsítik a rendezvényt annak kezdete előtt.
http://itthon.transindex.ro/?hir=23952