Népszerűek a Kolozsvári Magyar Napok helyismereti rendezvényei: gyerekek, fiatalok, idősebbek százai jutottak fel a Szent Mihály-templom tornyába, többtucatnyian látogatták meg a mintegy 4 millió kiadványt őrző Egyetemi Könyvtárat.
A Házsongárdi temetőnek az egykori kolozsváriakról szóló, rendkívüli történetekkel tarkított látogatása is igen népszerűnek bizonyul az idén is, a fellegvári sétára pedig mintegy százan indultak el. Közben sorra nyílnak az igényesebbnél igényesebb, érdekes képzőművészeti-, kultúrtörténeti-, fényképkiállítások, értékes filmtekercsek kerültek elő a szalagtárakból, elkezdődtek az ifjúsági rendezvények és tegnap este már a főtéri koncertek is, amelyek ma esti fellépője, Hobo az előzetes programmal ellentétben közönségtalálkozót is tart, 6 órától a Főtéri nagyszínpad melletti sátorban.