Tűzijátékkal és pezsgővel is ünnepelhetünk a Kolozsvári Magyar Napokon
Toronyzenével, szecessziós túrával, összesen kb. 230 programmal várnak a szervezők az augusztus 13-20. közötti rendezvényre. Egy biztos, nagyon belehúztak. Negyven helyszínen, körülbelül 230 különböző programmal várják az idén a szórakozni vágyókat a Kolozsvári Magyar Napokon augusztus 13-20. között - jelentették be szerdai sajtótájékoztatójukon a szervezők, akik elmondásuk szerint arra törekedtek, hogy olyan rendezvényt szervezzenek, amelynek a kezdő napján elmehetnek szabadságra, mert minden magától működik. "Ilyen rendezvénysorozatot, ennyire civilizáltan ebben az országban még nem szerveztek. A Kolozsvári Magyar Napok olyan modell, amelyre bátran büszkék lehetünk" - fejtette ki véleményét Szép Gyula, a Kincses Kolozsvár Egyesület egyik alapító tagja.
Az eddigi évekhez hasonlóan idén is a kolozsvári Magyar Operában megrendezésre kerülő gálával kezdődik a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata augusztus 13-án, hétfőn 19 órakor. A megnyitón a komolyabb, szimfonikus zenei műfajok lesznek többségben. Kodály, Liszt, Bartók és Erkel művei is felcsendülnek majd - nyilatkozta Szép Gyula, aki egyben a Magyar Opera igazgatója is. Idén az eddig jól bevált struktúrát még tovább erősítik, illetve lehetőségek szerint még további kecsegtető ajánlatokkal ki is egészítik - nyilatkozta Szabó Lilla programigazgató. Újdonság lesz idén, hogy a három naposról négy naposra - csütörtöktől vasárnapig - bővül a fesztiválutca.
A Farkas utcát erre az alkalomra teljes hosszában, az Egyetem utcától egészen a várfalig lezárják majd. Természetesen idén is lesznek kiállítások, könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, különböző előadások, borkóstolók, sportrendezvények. Megszervezik idén is a főzőversenyt, és a Bánffy terasz is várja az érdeklődőket. Gyerekfoglalkozások a Farkas utcai református templom melletti romkertben lesznek, de bábszínházzal várják a kicsiket a Református Kollégiumban, illetve utcai mesejátékkal a Virág utcában. Napközben a TIFF-házban rajzfilmeket és magyar játékfilmeket vetítenek a fiatalabbaknak, az esti koncertek idejére pedig "babaparkolót" létesítenek itt, ahol szakemberek felügyelnek a gyerekekre.
Az idén megszervezésre kerülő városnéző körutak közül a belvárosi szecessziós túra, illetve az orgona túra ígérkezik izgalmasnak. A komoly zenei programok közül a Szent Mihály templomban zajló négy és fél órás orgonamaraton, és a '20-as években népszerű toronyzene ígérkezik emlékezetesnek. Egy öttagú fúvós zenekar, a Neumarkt Brass fog koncertezni a toronyból. Az idei újdonságok közül a Néprajzi Múzeumban augusztus 17-én megszervezett Hóstáti Napot, illetve a Báthory István Líceumban augusztus 18-án tartott Magyar Gyógyítók Napját kell mindenképp megemlíteni. Előbbiben termék és termény vásárral, ételkóstolóval, illetve a hóstáti életmódját bemutató fotókiállítással várják az érdeklődőket, míg utóbbiban alternatív és népi gyógymódokról tartanak előadásokat.
Sánta Levente fesztiváligazgató hivatalosan is bejelentette a főtéri zenei programok közül az augusztus 14-én fellépő Hooligans zenekart, illetve az augusztus 20-án, Moravetz Levente rendezésében színpadra kerülő Zrinyi rockoperát, amelynek ekkor lesz az erdélyi ősbemutatója. A Farkas utcai színpad fellépői közül megemlítették Baricz Gergőt, László Attilát, Szabó Ádámot, Szalók Ágit, illetve az idei Médiabefutó néhány döntősét, a DNSt és a Face Today zenekart. Szintén a Farkas utcai színpadon lép majd fel stand up comedyvel Tóth Szabolcs, Zsók Levente és Szobácsi Gergő.
Az idei Kolozsvári Magyar Napok egyik legnagyobb látványosságai lehet annak a 696 pezsgősüvegnek az egyszerre történő kinyitása, amelyet a Törley pezsgőgyár ajánlott fel Kolozsvár várossá nyilvánításának 696. évfordulója alkalmából, illet 2012 léggömb eregetése - nyilatkozta Gergely Balázs főszervező, aki azt is kiemelte, hogy a rendezvénysorozat továbbra is mindenki számára ingyenesen látogatható.
Kinizsi Zoltán, a Kolozsvári Magyar Napok önkormányzati kapcsolatokért felelős szervezője a sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy sikerült előre lépni a városházával, már megkötötték azt az átfogó partnerszerződést, amely az első lépés annak elérésében, hogy a város kiemelt rendezvényként kezelje a Kolozsvári Magyar Napokat.
A szervezők tájékoztatása szerint idén már a város önkormányzata is felismerte a rendezvény fontosságát, amelyről közvélemény-kutatások szerint a kolozsváriak 73-75%-a hallott, és 50%-a már részt is vett rajta. Támogatásuk jeléül egy 10 perces tűzijátékkal is megajándékozták a kolozsvári magyarokat.