Az István, a király rockopera bemutatójával zárultak a 4. Kolozsvári Magyar Napok
Harangkondulással kezdődtek, és harangszóval értek véget tegnap este a 4. Kolozsvári Magyar Napok. A rendezvénysorozatra a Zsuráfszky Zoltán rendezte István, a király című rockopera tette fel a koronát, amely a Szent Mihály-templom harangjának kondulására indult. A délutáni borús, esős időjárás után estére „felkelt a napunk”, a Mátyás király lovas szobránál összegyűlt több ezres sokadalom történelmi pillanatokat élhetett át, hiszen Erdély fővárosának szívében először csendülhettek fel élőben a Szörényi–Bródy szerzőpáros híres rockoperájának akkordjai.
A zárógálán a magyar kormány képviseletében beszédet mondott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Emil Boc és Horváth Anna, Kolozsvár polgármestere, illetve alpolgármestere, valamint Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője. A szervezők idén is gondoskodtak tűzijátékról, amely szintén felejthetetlen élményt jelentett a fesztiválozóknak.