KMN2013_bethlendi_tamas_PXTB5407Rengeteg ember volt kíváncsi az idén immár 15. alkalommal megszervezett Szent István Napi Néptánctalálkozó zárógálájára a Kolozsvári Magyar Napok Főterén. 

Az idei találkozóra is zömében a Kárpátmedencében élő kisebbségeket képviselő néptáncegyüttesek látogattak el, rajtuk kívül Lettországból és Szlovákiából is érkezett együttes, így összesen 12 csoport és mintegy 180 hagyományőrző fiatal vett részt. A pénteken kezdődött találkozó résztvevői a Kolozsvár környékén lévő településekre, Mákófalvára, Zsobokra, Gyalura és a Válaszúti tánctáborba is kilátogattak.
 A nagyszabású táncgálát a hagyományos kolozsvári népviseletes felvonulás előzte meg, amely délután öt órakor indult a Heltai Alapítvány székhelyétől a Főtérig.
 
 
Krónika