Kiállításmegnyitókkal, nemzetközi néptánctalálkozósok tértáncával már a hivatalos megnyitó előtti napon, vasárnap kezdetét vette a 4. Kolozsvári Magyar Napok programkavalkádja.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület Fotóklubja Múló idők címmel nyitotta meg a Deák József emlékére rendezett fotókiállítását vasárnap délelőtt a Pata utcai református templom Fehér Galériájában.
A tárlatot Ferenczy Miklós református lelkipásztor és Kalló Márta, az Edélyi Kárpát Egyesület tagja mutatták be a 4. Kolozsvári Magyar Napok nyitómozzanataként. Az eseményt Jánky Mária művésznő éneke zárta, amelyet Demeter Vincze András orgonán kísért.
A kiállítást Deák József, az EKE Fotóklub néhai tagjának emlékére szervezték meg. A negyvennégy fotót magába foglaló tárlat tíz fotóművész munkájából állt össze, az elmúlás témája köré szerveződik.
Délben, 12 és 13 óra között a 15. Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevőinek közreműködésével tértánccal várták az érdeklődőket a Főtéren a Szarkaláb Néptáncegyüttes és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány szervezésében. A néptáncosok seregszemléjének is tekinthető program hétfőn, majd kedden egy népviseleti felvonulás alkalmával is megismétlődik. A néptánctalálkozó zárógálája egyébként az államalapítás napján, augusztus 20-án, 19 órakor kezdődik a Főtéren.
A nulladik nap további programjaként 16 órától az Insomnia Kávéházban Antal Ágota divattervező Barázka című ruhakiállítása nyílt meg.
17 órától a sajátos fametszeteiről híres erdélyi grafikus, Gy. Szabó Béla Festmények című kiállítását nyitották meg a Szépművészeti Múzeumban.
18 órától Kolozsvári grafikai iskola – egy nagy nemzedék címmel nyílt tárlat a Minerva Művelődési Egyesület székhelyén a Kolozsvár Társaság szervezésében.
Az estét a Sapientia EMTE filmművészet, fotóművészet és média szakos hallgatóinak munkáiból összeállított Kép-történetek című kiállítása zárja a Bocskai-házban 18 órától. A megnyitón részt vesznek: dr. Tonk Márton dékán, dr. Pethő Ágnes, a média tanszék vezetője, dr. Găină Dorel, a média tanszék társult oktatója, valamint Moldován Árpád Zsolt, a Hungarian Human Right Foundation kolozsvári munkatársa.