Tangó, operett, torony-, rock-, egyházi és népzene: mire moccansz? Vagy alig várod Zoránt, aki énekel az orrán? A szíved csücske István, a király? Nyugodtan túladagolhatod magad: lejárhatod a várostúrákon a temetőtől az orgonákig. 390 program a negyedik Kolozsvári Magyar Napokon.

 

Izgulni jöttem, nem dicsekedni – sugározták ma a Kolozsvári Magyar Napok főszervezői, egy héttel a nyolcnapos összbuli előtt. Bár van amivel hencegniük: divat lett támogatni, részt venni és önkénteskedni a magyar napokon, derült ki az utolsó sajtótájékoztatón.

És a vizsgadrukk sem látszott rajtuk nagyon. Az az igazság, hogy negyedjére már belejöttek az ünnep-városnap-kirándulás-fesztivál-dzsembori szervezésébe. Ez a város születésnapi bulija (1316. augusztus 19-én Károly Róbert a települést városi – civitas – rangra emeli), beveszi a magyar állam augusztus 20-i szülinapját is úgy, hogy kolozsvári, erdélyi, sőt Kárpát-medencei kulturális seregszemlévé akar válni – kaptuk meg a protokollbevezetőt Gergely Balázs főszervezőtől.

De a legszimpatikusabb küldetése, hogy jól szórakozzunk, és mutassuk meg ennek az etnikailag hosszan hergelt város többségi lakosságának, hogy szerethetők vagyunk.

Mert mi már szeretjük magunkat
és a magyar napokat: 70 civil szervezet és intézmény szervezi együtt a 390 programpontot, 86 támogató szállt be az anyagiakba, többségük szoros büdzséjű,helyi kis- és középvállalkozó. Hogy a KMN továbbra is ingyenes maradjon. (A 250 ezer eurós összköltségnek kábé a tíz százaléka még hiányzik, de ez minden évben így van, árulta el Gergely, és kaptak ígéreteket a pénzügyi lyuk befoltozására.)

Minden eddiginél több, 250 önkéntes jelentkezett a lebonyolításhoz, többségük kolozsvári középiskolás diák. Ezt már Horváth Anna alpolgármester mondta, aki ezzel két dolognak örült: hogy valódi közösségi rendezvénnyé vált a KMN (sikk ingyen bedolgozni), és hogy megcáfolja a bezzegamikorunkbanozók sztereotípiáját, hogy a mai fiatalokat semmivel sem lehet kirobbantani a számítógép és az internet elől.

Ha több a pénz és a munkás, mindenből több akad: három színpadot állítanak fel (Főtér, Farkas utca, sportcsarnok előtt) a 30 koncert számára, 35 sörcsapot, 120 sörsátrat, és 125 négyzetméteresre nő a lacikonyha a Farkas utcában. Idén nemcsak ezt az utcát zárják le a forgalom elől, hanem az ide torkolló mellékutcákat is.

Ja és egy nulladik nappal hosszabbodik a buli: 18-án, vasárnap nyitnak meg öt kiállítást a húszból, és ekkor már zajlik a 15. Szent István-napi Néptánctalálkozó, a Főtéren mutatkoznak be az együttesek.

A városháza is szeret minket,
osztatlan erkölcsi és némi anyagi támogatással járul hozzá a magyar napokhoz: a büdzsé mintegy tíz százalékát és a főnöki gárda negyedét, az alpolgármestert adja. Emil Boc polgármester is fellép a zárógálán, 25-én este nyolckor Balog Zoltán magyarországi EMMIniszterrel együtt, aki így megtekintheti az István, a király előadására összegyűlt kolozsvári emberi erőforrást.

Kiemelt partnerként szereti a KMN a Kolozsvár Európa 2015-ös Ifjúsági Fővárosa programot, illetve a többnyelvű kiszolgálás Igen, tessék mozgalmát, ami gyakorlatilag a magyar napokon futott be. Több nyelven nyomtatják most is a programfüzetet, két-három nyelven vezetnek tematikus városnéző sétákat, házsongárdi sétákat és amit ki nem hagynánk: orgonatúrát.

Aki továbbra is utál minket, az Gheorghe Funar, akit nemrég választottak a Nagy Románia Párt élére, de ő már így fog meghalni. Múlt héten feljelentette a városházát (vagy bejelentette, hogy fel fogja jelenteni, sose lehessen tudni azoknál a politikusoknál, akik csak szájkaratéból élnek), mert a KMN plakátjai előbb magyarul tüntetik fel az információt, és csak alatta románul.

És hogy hol szórakozzunk?
Nagyjából mindenhol, de a jövő hétfői nyitógálára csak az menjen a magyar színházba, aki szereti és ülve is jól tűri a néptáncot: a húsz éves Zurboló és négy másik néptáncegyüttes köré épül az ünnepség, így a díszvendég Kallós Zoltán néprajzkutató. Előtte, délután ötkor mutatják meg a Farkas utcában, mennyire sikerült Kolozsi Tibor szobrásznak letisztítania a Szent György-szobrot.

A Farkas utca fesztiválutcává alakul kirakodóvásárral és eszem-iszommal, itt zajlik majd a közel ötven ifjúsági program, hátul a Romkertben pedig a gyerekprogramok, de beüzemel a gyerekparkoló a TIFF Házban is. A Farkas-utcai Báthory István Elméleti Líceumba költözik be most már három napra a Magyar Egészség Napjai, és a Farkas utcai színpadon lép fel az Alma együttes, az Operettissimo, a Budapest Nu Folk és a rengeteg hangszeren jazzelő-swingelő Koszika & The HotShots.

A Főtéren úgy fogunk ugrálni a magyar könnyűzene ötven évében, hogy észre sem vesszük, főleg ha mindegyikre ugrálunk Szörényi Leventétől és Zorántól Demjén Rózsin és a Csík Zenekaron keresztül az Intim Torna Illegálig, de az erdélyi előadókat is több évtized választja el egymástól: a Role 25 éves, a magyar színház színészeinek hobbizenekara pedig, a Loose Neckties Society alig 1-2.

Ugyancsak a Főtéren, de napközben fel lehet majd mászni a Szent Mihály templom tornyába, csak be kell csekkolni előtte az infóstandnál.

A sportcsarnok előtti színpadon szombaton helyi rock és metál dübörög majd Knock Outtal és Tankcsapdával súlyosbítva.

Kolozsvári filmeket a Művész moziban, a TIFF Házban és a Tranzit Házban nézhetünk, tangót nézni és tanulni a sétatéri Kaszinóhoz mehetünk, fotókat, festményeket, kovácsoltvasakat, helytörténetet nézni pedig szinte mindegyik ismert galériába, plusz a kétágú templom tornyába, a magyar konzulátusra és a New Yorkba.

Ki jön velem szobára?
Mert idén egy hétre birtokba vehetjük a Főtér sarkán eddig elhagyatottan álló díszes romot, a volt New York / Continental szálló épületét, és eddig lezárt részeibe is benézhetünk. Lehet, hogy utoljára, mert még nem tudni, mit kezd vele az új tulajdonos, aki nemrég megvette. Ezt már Szabó Lilla programigazgató árulta el, mert neki ez a kedvenc programpontja: Ki jön velem szobára? címmel 11 kolozsvári képzőművész csábít be műveivel a volt szálloda egy-egy emeleti szobájába.

A New Yorkban tartják az irodalmi programok egy részét, például a Jékely Zoltánról szóló centenáriumi kerekasztalt, és késő este ide várják azokat, akik afterpartyn akarják levezetni az estéjüket. Hétfőn a '30-as éveket idéző zenével, mert az egésznek a felidézés a célja: annak felidézése, hogy a múlt század elején itt, a New York kávéházban pezsgett egész Kolozsvár irodalmi és kulturális élete.

Most-most még csak a szervezők pezsegnek, a munka 85-90 százalékával vannak készen, mondta Gergely Balázs, ennek ellenére azzal szekáltam őket, hogy melyik programpontért áldozzák be a nonstop lótásfutást, mi az, amit nem hagynának ki. (Én a borkóstolást, de ott nagyon gyorsnak kell lenni, tuti lemaradok.)

Először mind a „legszívesebben semmit" és az „István, a királyt" nyilvánvaló válaszba menekültek, de aztán nem győzték egymást túllicitálni a kedvencekben. Szabó Lilla szíve csücskében a New Yorkos események laknak, Horváth Anna versenyt fog főzni az Apáczai lici udvarán, de még titok, hogy mit, Zoránt mindenképp meghallgatja, és látjuk majd rázni a Knock Out koncerten.

Sánta Levente fesztiváligazgató az ötórás orgonamaratont ülné végig a Szent Mihály templomban, de a kötelesség biztos elkergeti közben, Zoránt nagyon várja, mert már három éve hívják, és biztos beugrik a Tankcsapda koncertjére is. A toronymagas Gergely Balázs pedig a toronyzenére készül, és azt ígéri, idén sokkal jobb lesz, mert lezárják az autók elől a Szent Mihály templom környékét, hogy rendesen halljuk is.

Addig is készüljünk fel a jövő hétre: élesítsük érzékeinket, edzzünk a gyalogtúrákra, és pihenjünk előre.

Manna