Nem csak Kolozsvár, hanem Erdély, sőt a Kárpát-medence magyarságát kívánja megszólítani a negyedik alkalommal szervezett Kolozsvári Magyar Napok (KMN) rendezvénysorozat, tudtuk meg a tegnap délben Gergely Balázs főszervezőtől a TIFF-házban megtartott sajtótájékoztatón. – Az augusztus 19-e és 25-e között zajló IV. Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat politikai konszenzus eredménye, amit önkormányzati háttér nélkül nem lehetett volna megvalósítani. A program színesítésében 70 magyar civil szervezet vállalt részt. Az Életfa Családsegítő Egyesület a gyerekprogramok, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) és a Kolozsvári Magyar Diáktanács (KMDT) az ifjúsági programok kialakításában tűnt ki – magyarázta Gergely Balázs, majd köszönetet mondott a rendezvény megvalósítóinak.
– Ezelőtt négy évvel azt tűztük ki célul: olyan rendezvényt szervezzünk, amely a városi magyarság támasza és kulturális seregszemléje legyen, továbbá közeledési pont legyen a román lakosság felé. Mára úgy véljük: ezt a célkitűzésünket elértük – összegzett Gergely Balázs.
Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere úgy vélekedett: a KMN példa nélküli, ugyanakkor példaértékű rendezvénnyé nőtte ki magát. – A rendezvény azért lett sikeres és híres, mert senki sem próbálta meg kisajátítani. Olyan egyensúlyt sikerült teremteni, hogy mind a kolozsvári, mind az erdélyi magyarság jól érezze magát. A KMN a közösség rendezvényévé vált, magáénak érzi a fiatalság is. Ezért örömmel nyugtázom a 215 fiatal önkéntes jelentkezését – összegzett az alpolgármester.
Szabó Lilla programigazgatótól megtudtuk: az idei rendezvénysorozat 390 programpontot tartalmaz; ebből 50-50 gyermek- és ifjúsági program. Kiemelte a „Ki jön velem szobára?" elnevezésű rendezvényt, amelynek keretében a volt New York Szállóban tíz képzőművész kiállítása tekinthető meg. – A több mint húsz képzőművészeti kiállítás mellett közel 30 irodalmi programmal, továbbá színházi előadásokkal várjuk az érdeklődőket. Kiemelném a magyar színház stúdiótermében megtartott Dsida-estet, az orgonamaratont a Szent Mihály-templomban. Három helyszínen összesen 40 filmet vetítünk le, a sétatéri Kaszinóban pedig tangófesztivált szervezünk. Kiemelt helyszín most a volt New York Szálló, és remélem, hogy az itt zajló programpontokkal felelevenítjük a XX. század eleji élénk irodalmi életet is – magyarázta Szabó Lilla.
Sánta Levente arról számolt be, hogy a Kolozsvári Magyar Napok honlapját már 20 000-en nézték meg, és 8000 követőt jegyeztek a Facebookon is.
Gergely Balázs hangsúlyozta: a KMN-programok is hozzájárulnak a város jó megítéléséhez, főleg 2015-ben, amikor Kolozsvár lesz Európa Ifjúsági Fővárosa. – Idén lesz nulladik napunk is. Augusztus 18-án, vasárnap öt kiállításmegnyitót szervezünk, és a Szent István-napi szabadtéri tánc is akkor zajlik. A hétfői nyitógála előtt, délután 5 órától átadják a megújult Szent György-szobrot a Farkas utcában. A Kolozsvári Magyar Opera termében sorra kerülő nyitógálán a hangsúly a népzenén és a néptáncon lesz. Díszmeghívott Kallós Zoltán, fellép a létesítésének huszadik évfordulójához érkezett Bogáncs és Zurboló néptáncegyüttes, illetve az Ördögtérgye, a Kalotaszeg, a Szarkaláb és a Kaláka néptáncegyüttes. A tervek szerint az augusztus 25-i István, a király rockopera bemutatója előtt Emil Boc polgármester és Balog Zoltán, a magyar Emberi Erőforrások minisztere mond beszédet.