Minden előadásukat csak überelni tudják, és nem öregszenek együtt önmagukkal: ha Tibi többet hallgat, az csak azt jelenti, hogy jobban figyel a zenére.

Amikor szerda este megérkezett a zenekar Kolozsvárra, azon belül is a New York kávéházba, egy kisebb társasággal mi is ott töltöttük az időt. Kiss Tibi érkezése persze felvillanyozta az arra fogékony közönségét, egy kicsit mindenki ráfigyelt, s többen megjegyezték, hogy megkopott a sármja. Körülbelül ezt éreztem a csütörtök esti koncerten is: jól összerakott, íves, szép, kiforrott, szépen szóló,

de nincs meg az a Quimby-varázs, amit korábban éreztem.

Talán mostanában túl gyakran lehet velük találkozni Erdélyi különböző bulihelyszínein, s elmúlt a káprázat. Nem sikerült gondtalan állapotba kerülni, amikor csak te és a zene vagy, amikor a hétköznapok nem tolakodnak be az agyadba minden frányaságukkal, és egyszerűen csak elsírod magad, ha éppen úgy hozza a hangulatod. Ezért – elismerem – én is felelős vagyok, de őszintén az volt az érzésem, hogy a közönség nagy része hasonlóan érez. Tegyem hozzá, nem is voltak mind Quimby-rajongók, a magyar napokon azért ez nem úgy megy. Persze voltak, akik nagyon ropták és nagyon érezték, de azt is lehet rutinból csinálni.

Pedig előtte a Kiscsillag mindent megtett, kifejezetten jó volt a hangulat a Fő téren. Lovasiék kellemes koncertet csináltak, ahhoz képest, hogy 19 órakor még csak lézengtek az emberek a téren, a koncert végére elindult a pörgés. Ráadásul nem volt elviselhetetlen a tömeg, mint tavalyi Quimby-koncerten az Euphoria Music Hallban, és már a délutáni eső sem befolyásolta negatívan az eseményeket.

A Kivándorló blues-zal kezdtek,

nem volt hatalmas tombolás, de azért szépen rajtoltak. Utána jött a Senki se menekül, majd váltakozva a régi és az új slágerek: az Autó egy szerpentinen, a Fekete Lamour, a Lámpát ha gyújtok és az Állatok a legelőn. Kellemesen lehet bulizni, táncikálni és lazulni. Rutinból és profin csinálták, Liviusnak most is elhittük az őrült bulizását és buliztatását, de csak ennyi, már ha lehet ezt mondani, mert azért ez elég sok. Megcsinálták, de nem véletlenül kérdezte meg az egyik ismerősöm, amikor már az utolsó számot jelentették be, hogy csak ennyi volt?

A ráadás már egy óriási slágerparti volt:

a közönségtalálkozón tett ígéretükhöz híven új hangszerelésben játszották a Most múlik pontosant, ami azért is nagy szám, mert koncerteken jó ideje nem éneklik, legfeljebb énekeltetik valakivel a közönségből; de volt még az Unom, a Magam adom és a Sehol sem talállak. Szóval a nagyobb slágerieket mind hallhattuk. Ezek után egyáltalán nem lepődtünk meg, hogy a végére azért rendesen felélénkült a tömeg, akkor volt a legnagyobb az ugrálás és az ereszd el a hajamat-érzés.

Minden fanyalgásom ellenére biztos vagyok benne, hogy ez volt az idei Kolozsvári Magyar Napok egyik csúcskoncertje, sok embernek okozott örömet, és nem véletlenül töltöttük meg az egész teret ismét. (Gál László)

Kezdjem én is vallomással: én sose unom meg a Quimbyt. Felőlem igazán jöhetnek húszszor egy évben, legfeljebb megjegyzem, hogy ez a koncert nem volt olyan jó, mint a múltkori, vagy hogy most túlhúzták, pedig mennyivel lágyabban kellett volna szóljon.

Most azonban nem erről az esetről van szó: ha a legutóbbi Euphoriás koncertet objektíve az eddigi legminőségibb koncertnek neveztem, amin valaha jártam, akkor a főtéri ezt is überelte minőségben. Végre nem kellett zsúfolódni, végre profi volt a hangosítás, végre akkora színpadot kaptak Erdélyben is (mondjuk a Félszigetest nem számolva), amin Livius teljes őrültéségét kiélhette (lásd a galériában), s akkora kivetítőt a hátuk mögé, amin akkor is lehetett a látványt élvezni, ha leghátul álltunk, és Kiss Tibi csak egy paca volt. A látvány meg biztosan a legjobb volt, amit Quimbyn valaha láttam: két videoklip és a számra szabott vizuálok kényeztettek; szellemecske, fekete alakok, Vasálarc stilizálva, és a teljesen újrahangszerelt Most múlik pontosan alatt víz alatti meztelen nő.

Hogy nem volt tombolós a hangulat? Lehet, hogy nem mindenhol. De ez nem azt jelenti, hogy az emberek nem élvezték a hatodik soron túl is a zenét, ne indult volna be legalább egy-egy kis körben a buli a slágerekre, vagy ne ölelkeztek volna össze a szerelmesek az új albumról származó, ezért még nem annyira nagyon ismert Lámpát ha gyújtokra.

Tibi valóban csendesebb volt, mint máskor, de ez is csak azt bizonyította, hogy a zenére figyeltek és koncentráltak. Az Autó egy szerpentinent például úgy konferálták fel, mintha most énekelnék először, a Fekete Lamour dobszólója pedig akkorát ütött, mintha direkt csak Kolozsvárnak írták volna. Azért néha el-eleresztette magát, puszit küldött a seggünkre, ilyesmi – én igazából nagyon tudom díjazni, ha egy frontember a koncertre figyel, és nem a bohóckodásra.

A legszemélyesebb vallomással fejezem be: ez a koncert annak ellenére volt szuperprofi és jó, hogy egészen más okok miatt nem tudtam teljesen átadni magam az élménynek, de emiatt sikerült még objektívebb szemmel figyelni, és értékelni az egészet. És mégis sikerült egy olyan mozzanatot begyűjteni, amire nem volt még példa: már taxiban ülve, a főteret megkerülve, kettesben énekeltem végig a záró Magam adomat. Szándékosan. Megérte. (Rácz Timi)

http://multikult.transindex.ro/?cikk=24142