Farkaséhesen elindulni a Farkas utcába kínzó dolog. Szerencsére nem sivatagfíling, sokkal inkább a bőség zavara és a fenséges illatok áradata az, ami gyötri a testet. A sorban állásnál is hosszabb, amíg sikerül választani a felhozatalból. Mindenki nyugodjon meg, végül sikerült jól laknom, még ha nem is ez volt az elsődleges célom.
Bár gyakran átszaladtam az elmúlt napokban a Magyar Napok fesztiválutcáján, az mától lett hivatalosan is teljes, így tüzetes vizsgálatnak vetettem alá. A mérleg pozitív lett, akárcsak az előző években: nemcsak nő, de egyre izgalmasabb is a Farkas utca.
Elmentem ma a Művészmoziba, mer' a programfüzetben azt olvastam, hogy lesz vers meg film és slam poetry is. Izgimizgi egyveleg!
A dolog úgy történt, hogy megnéztünk 6 rövidfilmet (Szőcs Petra: Kivégzés, Sapientia EMTE-vizsgafilmek: Gábor Lóránd: Zoltán, Ugron Réka: Amit gondolok az egészről, Halmen József: Kliens, Besenyei Katalin: Ingatlan, Vajda Ákos: Árnyak) és a filmekre vagy egyenként, vagy egyvelegmód reflektáltak a slammerek. Ez egy ilyen matematikai képlet alapján kiszámolt menet volt, így néz ki: rím+frame/secundum. Na, így osztotta-szorozta a mozgóképletet szólóban vagy párban Márkus András, Horváth Benji, André Ferenc és Kocsis Pityu.
Paprika, puszta, gulyás, Sziget fesztivál, magyar bor, szürkemarha: van valami közös bennük. Mindegyik jellegzetesen magyar. És mit kapcsolunk Kolozsvárhoz? Mátyás királyt, szobrával és szülőházával együtt, egyetemeket, híres embereket. Na és persze azt, hogy Erdély fővárosa. Hogy mit kezd egy márkázási szakember mindezekkel a társított értékekkel, elemekkel, megtudhattuk csütörtök délelőtt egy workshop keretében.
Tizenkétezer óra. Ennyi időbe telik egy átlagos magyar ajkúnak felsőfokon megtanulnia a román nyelvet. De ki fizeti meg a belefektetett időt, energiát, pénzt és alternatív humánerőforrást, például a szülők gyermekük román tudásának gyarapítására fordított idejét? Senki, azaz tizenkétezer órával kevesebbet foglalkozunk más nyelvek, vagy tudományágak tanulásával. A munkaerőpiacon is gyakran egyértelműen hátrányos helyzetben érezhetjük magunkat, és a jövedelem szempontjából is különbségek vannak román és magyar anyanyelvű között. Tranzakciós költség hárul ránk az üzleti és hivatali ügyekben, és még nem is beszéltünk a kisebbségi lét pszichológiai következményeiről.
Bár az idő nem a szabadtéri beszélgetésnek kedvezett, jónéhányan összegyűltek arra a beszélgetésre, amelyen a kolozsvári magyar oktatás problémáit vitatták meg a magyar nyelvű líceumok vezetői a Bánffy palota udvarán. Abban mind egyetértettek, hogy a kolozsvári magyar iskolák mindig értéket teremtettek, a jövővel és az oktatás módjával kapcsolatosan azonban már voltak eltérések.
Gyerekzsivajtól volt hangos a Báthory István Elméleti Líceum épülete és annak udvara, itt zajlottak ugyanis a Kolozsvári Magyar Napok gyerekeknek szóló programjai.
Szaladgáló gyerekek látványa fogadott bennünket koradélután, amikor kilátogattunk az esemény helyszínére. A szórakoztató programok során a kicsik Dánel Sándor irányításával megismerhették az agyagozás csínját-bínját, de több más kézműves-foglalkozásnak a technikáját is elleshették.
Tegnap este akkora shalom volt a Farkas utcában, hogy azon gondolkodtunk: jövőre megszervezzük a Kolozsvári Zsidó Napokat. Hakesheték még a Tevje dalát is elhúzták, ajvé. A kolozsváriaktól egyébként úgy tűnik, a haszid táncok sem állnak távol, engem pedig már régóta foglalkoztat a kérdés: mitől van az, hogy a klezmerre a magyarokban is megfut a vér, kiráz a hideg, és kicsit elszorul a szív?
Nem véletlen egybeesés, hogy idén az államalapító Szent István napjára esett a 16. Szent István-napi Néptánctalálkozó nyitógálája, mely a Kolozsvári Magyar Napok programjába ékelődve immár ötödik éve képezi az augusztus 20-i program gerincét.
Kincses Kolozsvár. A mára csaknem közhellyé koptatott szókapcsolat kialakulásához sok minden közrejátszott a történelem folyamán. Az egyik ilyen tényező egy sajátos erdélyi jelenség, a magyarság és az örmények együttélése volt, és jelenleg is az.
Már Szent István is belefoglalta apai intelmeibe, hogy a magyar egy befogadó nemzet, nyitottak kell lennünk más kultúrákkal való együttélésre. Kérdés, hogy a másik fél hogyan fogadja ezt a nyitást. Az örmények jól fogadták, hiszen van közös a két kultúra között. Ha más nem is, de a tragikus múlt mindenképp a közös számlára írható. Évszázadok óta élünk együtt, és ez idő elég volt ahhoz, hogy közöset alkossunk. Ezeknek a közös alkotásoknak a nyomában jártunk szerda délután a Bocskai házban, egy beszélgetés keretében.
200 kilóssá dagadt végül a Kárpát-medence kenyere, kilenc ember cipelte fel a kolozsvári Főtéren felállított színpadra. Legalább ennyien szelték, és több száz ember vitte haza.
Hogy milyen kincseket rejt Erdély és mely értékekről kellene többet beszélni? Nos, a mai nap folyamán az Erdély-Cáfé sátorban Pozsony Ferenc az Erdély néprajzi tájegységei és kulturális értékeik cím alatt összegezte és ismertette.
